Százból tizenhét embernél magas vércukorszintet mértek – átlagosan ez az arány is felállítható az egri Markhot kórház legutóbbi lakossági szűrésén, ahol több mint négyszázan vettek részt, és amelyről legutóbb számoltunk be. A részletekről most dr. Harcsa Eleonóra beszél olvasóinknak. 

– A legtöbben általában a vércukor- és a koleszterinmérésen szoktak részt venni, de nagy volt az érdeklődés prosztatarák- és melanóma vizsgálatokon is – nyilatkozta Dr. Harcsa Eleonóra belgyógyász, diabetológus, klinikai farmakológus, a rendelőintézet igazgatója. 

A vércukormérésen résztvevők megközelítőleg húsz százalékánál mértek kiugróan magas értékeket. Dr. Harcsa Eleonóra főorvos említett egy olyan esetet is, ahol nem tudott a résztvevő a cukorbetegségéről, ugyanakkor 24-es vércukorszintet mértek nála. – Ez a normálistól jelentősen eltér. Itt már nem a betegség korai szakaszáról beszélünk, de szerencsére jelen esetben ez diétával, gyógyszerrel, kórházi befekvés nélkül kezelhető, gyógyítható. Az időben felfedezett cukorbetegségnél ugyanis sokkal hosszabb ideig lehet jó kondícióban tartani a beteget, akár tabletta, akár inzulin nélkül. Ezért is nagyon fontosak az ilyen és hasonló szűrések.

– A koleszterinmérés tájékozódó jellegű eredményt ad, de felhívhatja a figyelmet vérzsír-, vagy anyagcserezavarra, illetve időben történő kezelése megelőzhet akár infarktust, sztrókot és nagyon súlyos betegségeket is – hangsúlyozta a szakember. 

Legutóbb a prosztataszűrésen résztvevő férfiak 20 százalékánál mértek kiugró értékeket. – A PSA-szűrésnél a daganat már a tünetek megjelenése előtt is kimutathatóvá válik. Ez egy egyszerű vérvizsgálat. Ahol eltérés mutatkozott, ott természetesen azonnal urológiai szakorvosi vizsgálatot is biztosítottunk – közölte az orvos.

Emellett depressziószűrést is végeztek a kórház szakemberei. A kérdőíves módszer eredménye felhívhatja a figyelmet egy lappangó depresszióra vagy depressziót megelőző állapotra is.  

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.