Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretein belül újabb orvosi eszközök érkeztek a veresegyházi Misszió Egészségügyi Központba.

Ezúttal húsz darab elektromos kórházi ágyat kapott az évente négyszáz beteget ellátó intézmény rehabilitációs osztálya. A kétprofilú osztály 30 ágyon működik. Tizenkét ágyon súlyos koponya és agysérült betegek rehabilitációja (stroke, agyműtét, baleset következtében kialakult agysérülés), tizennyolc ágyon pedig mozgásszervi rehabilitáció történik (péládul combnyaktörés, protetizálás, amputáció utáni állapot esetén). A több mint húszmillió forint értékű betegágyak oldalráccsal ellátottak és szinte minden elemük mozgatható. Szintén erre az osztályra érkezett még egy vállkimozgató készülék és egy elektroterápiás készülék is. A négyágyas kórteremben pedig egy betegmozgató sínrendszer került kiépítése.

Több mint tizennyolc millió forint értékben gasztroenterológiai vizsgálatokhoz szükséges eszközök (gasztroszkóp, kolonoszkóp és retroszkóp) is érkeztek a központba, ahol kezdetektől fogva, azaz húsz éve, ezerkétszáz alsó- és felső endoszkópos vizsgálatot végeznek évente.

Az orvostechnikai eszközök beszerzésének és kiszállításának utolsó fázisaként, négy darab 24 órás vérnyomásmérő került megosztva a kardiológiai, valamint a belgyógyászati szakrendelésekre, illetve egy darab EKG készülék a nappali kórházba.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.