Betegségük lefolyása során a cukorbetegek idejüknek kevesebb, mint 1 százalékát töltik el gondozó orvosuk, illetve a velük együttműködő szakemberek társaságában. A fennmaradó időben önmaguknak kell intézni mindazt, ami a betegség menedzselésével együtt jár.

A feladatok szerteágazóak: például ellenőrizni a vércukorszintet, megfelelő időben bevenni (vagy injekció formájában beadni) a gyógyszert, odafigyelni a diétára, ügyelni arra, hogy egészséges legyen az étrend, ennek szem előtt tartásával bevásárolni, illetve gondosan számolni a szénhidrátokat és kalóriákat a munkahelyi étkezdében és más vendéglőkben. Mindezek mellett együtt kell működni a családtagokkal, rokonokkal, barátokkal és persze gondoskodni kell arról is, hogy megfelelő időben keressék fel a gondozó orvost is. Mindez egyedül nem megy, csakis másokkal együttműködésben járhat sikerrel a diabéteszes betegsége menedzselésében.


Refrigerator close up photo (3)


Nemrégiben kutatásokat is végeztek ebben a témában: a vizsgálat során több alkalommal, 2-5 órán keresztül „árnyékként” kísérték a betegeket, akik közben szokásos életvitelüket folytatták. A kutatók azt elemezték, miképpen oldják meg a betegségükből rájuk háruló feladatokat, miként boldogulnak a mindennapi kihívásokkal. A vizsgálat bebizonyította, hogy a diabéteszesek és családtagjaik számára is rendkívül sok idő ráfordítást és kemény munkát jelent a betegség menedzselése.


Akik betegségüket nem tudták megfelelően menedzselni, azok vagy a munkájuk  és a családjuk iránt érzett felelősségük miatt túlterheltek voltak, vagy egyéb betegségek is sújtották őket, esetleg anyagi problémákkal küzdöttek. Egyes cukorbetegek más súlyos problémákkal is szembesültek (például stroke miatti bénulás, látássérülés vagy szívbetegség), amelyek nagyon megnehezítették helyzetüket az önmenedzselés terén. Így éppen azok voltak legkevésbé képesek a jó önmenedzselésre, akik számára ez a legtöbb előnnyel járt volna.


A kutatók szerint a szélesebb társadalom sokkal többet tehetne a cukorbetegekért egy kis odafigyeléssel ahelyett, hogy betegségüket semmibe vennék vagy csupán sztereotípiákban gondolkodnának.


Szerző: BMC Health Services Research. Queen Mary, University of London


Forrás: MACOSZ

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.