Régóta ismert tény, hogy a várandóság alatti dohányzás káros a születendő gyermek egészségére. Alacsony születési súlyhoz, hirtelen csecsemőhalálhoz és viselkedési zavarokhoz, például figyelemzavarhoz és hiperaktivitáshoz vezethet. Egy nemrégiben publikált kutatás eredményei azonban arra is rávilágítottak, hogy a terhesség alatti dohányzás következtében nagyobb az esély arra, hogy a gyermek felnőtt korában maga is dohányozni kezdjen.

A 40 évig tartó követéses vizsgálat során 1086 terhesség esetében vizsgálták a várandós anyát és utódját. Az eredményekből kiderül, hogy a dohányzó várandós nőknél nikotinfüggőség alakulhat ki születendő lány gyermekükben. A kutatás tehát megerősítette azt a feltevést, amely szerint a nikotinfüggőségre való hajlam már magzati korban kialakulhat. A kutatás alátámasztotta azt a szakértők által tett javaslatot is, amely szerint a várandóság előtt lévő dohányos nők esetében is fontos a dohányzás elhagyása.


A pregnant woman with bottle of alcohol and cigarette


Hogy milyen leszokási módszer lesz sikeres egy adott dohányzó esetében, az több tényezőtől is függ. Elsősorban a már kialakult nikotinfüggőség mértéke határozhatja meg azt, hogy milyen mértékű megvonási tünetek várhatók a dohánytermék elhagyását követően. Ennek ismeretében a szakember javasolhat gyógyszeres vagy anélküli leszokási módszert is. A várandós nők esetében inkább a gyógyszermentes megoldás ajánlott.


Az Országos Egészségfejlesztési Intézetben működő Dohányzás Fókuszpont szakmai koordinációja mellett megvalósuló 2013-as Felnőtt Felmérés eredményei alapján Magyarországon a 18 év feletti nők 16 százaléka dohányzik. Ez több mint 8 százalékos csökkenést jelent a 2012-es eredményekhez képest. A dohányzók Magyarországon segítséget a leszokáshoz telefonon a 06-80-44-20-44-es zöld számon kaphatnak, valamint információkat találhatnak a www.leteszemacigit.hu honlapon.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.