A Szent Lázár Kórházi Kápolna 1991. szeptember 1-én a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend Salgótarjáni Szent Ilona Kommenda megalakulásával egy időben jött létre. Berendezési- és kegytárgyait Németországból adomány útján kapta.
2019.09.12.
A kórházban fekvő betegek és az ott dolgozó orvosok, ápolók is örömmel jönnek és térnek be a kápolnába, de szívesen érkeznek a kórház környékén élő idős, megfáradt, mozgásukban korlátozott emberek is, akiknek már nehéz a város távolabbi templomaiba eljutni.
A kórház nagyon sokszor a szomorúságnak, a kétségbeesésnek is a helye, ahol lehet találkozni magányos a családja által elhagyatottá vált betegekkel is, akiknél a testi bajnál nagyobb a lelki gyötrelem. Van a sok szenvedést látott falak között egy kis „sziget”, egy kis kápolna, ahová mindig be lehet térni, nyugalmat keresni és lelki vigaszra találni.
A kórházban minden szerda délután katolikus szentmisét és minden második vasárnap evangélikus istentiszteletet tartanak a betegek számára. A szentmiséket a Salgótarjáni esperesi kerület papjai celebrálják. Emellett a kápolna minden nap nyitva áll a testi-lelki gyógyulásra vágyók megsegítésére.
A lovagrend tagjai közül is többen, a hívekkel együtt örömmel vesznek részt a szentmiséken, ezen kívül nagyböjtben, adventben és Lázár Napján ünnepi szentmisére kerül sor a kápolnában.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.