Második alkalommal hirdette meg a CsaládfőMentő programot a Magyar Rákellenes Liga prosztatarák elleni küzdelem jegyében. A program elődleges célszemélyei a nők, akik segíthetnek abban, hogy a férfiak egészségmagatartása javuljon, időben forduljanak szakemberhez, ha a betegségre jellemző tünetek jelentkeznek. Az egeszseg.hu kérdéseire Dr. Simon Tamás professzor emeritus, a Magyar Rákellenes Liga elnöke válaszolt.

- A Magyar Rákellenes Liga meghirdette a CsaládfőMentő programot, hiszen a prosztatarákos elhalálozás a harmadik leggyakoribb ok a férfiaknál. Mit várnak a programtól?

  • A CsaládfőMentő Programtól, amit második alkalommal hirdet meg a Magyar Rákellenes Liga 42 alapszervezetének, ezen belül 4500 tagjának, azt várjuk, hogy az egész naptári évben mind a helyi, mind a központi rendezvények sorában sort kerítenek a prosztatarák visszaszorítását célzó aktivitásokra és ezekben az aktivitásokban számítanak a nők aktív közreműködésére. Különböző aktivitások lehetnek, kifejezetten a prosztata egészségével foglalkozó események: előadások, beszélgetések, esetleg PSA szűrés, a Movember Mozgalomhoz csatlakozás. A Movember Mozgalom 4 év óta működik hazánkban, amikor főleg fiatal férfiak elhatározzák, hogy bajuszt növesztenek november hónap folyamán és gyűjtést indítanak a prosztatarák elleni aktivitások támogatására. November 30-án megborotválkoznak és az összeget adományként átadják a kiszemelt civil szervezetnek – eddig kétszer a Magyar Rákellenes Ligának, egyszer az Országos Onkológiai Intézetnek és egyszer a Magyar Urológusok Társaságának adták át az összegyűjtött adományt. A Magyar Rákellenes Liga PSA készüléket és vizsgálati kazettákat kapott, valamint a mellékelt röplapot adta ki a Movember Mozgalom támogatásával.


- Miért van az, hogy a férfiak esetében a nőkkel szemben ilyen alacsony az orvoshoz fordulási hajlandóság?

  • A hölgyek sokkal könnyebben veszik észre, ha valami baj van az egészségükkel és sokkal könnyebben igénylik az orvosi segítséget. A férfiak általános mentalitása azt tükrözi, hogy a férfi nem lehet se gyenge, se beteg. A betegség a gyengeség jele, tehát nem siet azonnal segítségért, mert ő erős és legyőzi a bajt. Sajnos néha a baj az erősebb és akkor nem a férfi megy az orvoshoz, hanem viszik. A program azt célozza, hogy a férfiak is ismerjék el és ismerjék fel, ha valami baj van az egészségükkel és ne szégyenkezzenek orvosi segítséget kérni, mert a betegség az baj és nem szégyen.


- A nők miképpen segíthetnek ebben a kérdésben?

  • A CsaládfőMentő Programnak elsődleges célszemélyei a hölgyek. Ugyanis a családok többségében a családtagok egészségéért a hölgyek a felelősek. Ezen kívül a családok többségében a hölgyeknek irányító jogkörük van a belső családi szabályok kidolgozásában, fenntartásában. Ezért kérjük a hölgyeket, hogy vegyék észre a családjukban élő férfiaknál a későbbiekben részletezendő tüneteket és szorgalmazzák, hogy a társuk keresse fel prosztatabetegség gyanúja esetében háziorvos beutalójával az urológiai szakrendelést. Egy határozott fellépésű asszony nagyon sokat tud elérni a fenti célok érdekében.


- Az általános egészségtudatosság szintjének emelése érezhető lenne a rákmegelőzésben is?

  • Attól függ, hogy mit értünk általános egészségtudatosság szintje alatt. Véleményem szerint egészségtudatos az az ember, aki egészségét értékként kezelve elismeri, hogy egészségi állapota része a vagyonának. Ez az egészségvagyon szemlélet lenne kívánatos, mely szerint az egészség azonosan értékelendő az autóval, a számítógéppel, az okostelefonnal, melyeket használunk, karbantartunk, melyre vigyázunk. Míg a felsorolt tárgyakra ez igaz, egészségünkre nem. El kellene érni, hogy mindenkiben az a szemlélet éljen, hogy van egy autóm, elviszem a szervizbe, van egy prosztatám, azt elviszem az urológushoz. Nemcsak a prosztata, hanem általában az egészségvagyon értékszemlélet elfogadása nélkül minden egészségfejlesztési program hamvába holt marad. Így a rákmegelőzést is csak akkor tudjuk kellően elfogadtatni, ha előbb elfogadtatjuk az egészségvagyon gazdálkodás szemléletét.


- Melyek azok a testi jelzések, amikre egy férfinak fel kell figyelnie?

  • Visszatérve a prosztata problémákra: egy férfiember prosztatája a gazdájának 45 éves koráig általában nem jelzi, hogy van. Prosztatagondok általában 40 év fölött kezdődnek, ezek a gyulladás, a jóindulatú prosztata megnagyobbodás és a prosztatarák. A tünetek mind a három elváltozásra jellemzőek és kapcsolatban vannak a vizeletürítéssel. Mit vehet észre a férfival együtt élő asszony? Elsősorban azt, hogy a társa gyakrabban megy a WC-re. A prosztata megnagyobbodással járó elváltozások pedig nem engedik, hogy végigaludjon egy éjszakát, tehát ha valaki egy éjszaka során többször felkel vizelni, attól meg kell kérdezni, hogy mi a baj, mert az semmiképp sem normális. Ez a leggyakoribb gyanújel, amire fel kell figyelni. Természetesen lehet még nehezített vizelés, a vizeletürítés megszakadása és újrakezdése, a vizeletsugár megváltozása, csepegés, néha meg túlcsorgás. Fájdalom is keletkezhet a vizeletürítés során. De ez utóbbiakat csak úgy tudjuk meg, ha rákérdezünk. Az már meglehetősen drasztikus gyanújel, ha a vizelet véres, ezt azért el szokták mondani a büszke férfiak, de ez az esetek többségében már késő.  Szólni kell még a prosztata specifikus antigén (PSA) vizsgálatáról. Ha a vér szérumában ez az anyag felszaporodik, az mindenképpen jelzi, hogy van valami baj a prosztatával és ez a baj az esetek többségében egy kezdődő prosztatarák, ezért 50 év felett évente ajánlatos egy PSA vizsgálatot elvégeztetni, és ha az érték emelkedik, akkor azt komolyan venni.


Forrás: egeszseg.hu


 

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.