Míg a felnövéshez közeli csemeték a „melyikre menjek”, „hogyan szerezzek olcsóbb hetijegyet”, „vajon elférek-e a cimborám sátrában” kérdéseken törik a fejüket, addig a szülőket a szokásos aggodalmak gyötrik. „Elengedjem, vagy ne engedjem?” „Milyen feltételeket szabhatok?” 

Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond – mondják a bölcsek. Van benne igazság. Szülőként nem könnyű helyzet, ha a gyermek már-már súrolja a felnőttkor határát. De mikortól számít egyáltalán felnőttnek a gyermek? A válasz nem is olyan egyszerű: a jogszabályok, a csemeténk öntudata, a szülői érzéseink és a józan eszünk egészen mást mondanak erről.


Kép: flicker.com/Thomas Rousing


Így a fesztiválozáshoz kapcsolódó szülői dilemmákra is nehéz általános érvényű „használati utasítást” adni. A következőkben azonban néhány pontban összegeztük azokat a támpontokat, amik segíthetnek.


Legyünk következetesek! 


Ha egyébként a buli, az esti kimenők tilosak, akkor egy fesztivál sem eshet más mérce alá. Ez fordítva is igaz, ha a gyermekünknek szabadságot adunk az ideje eltöltésében, és úgy jön-megy, ahogy akar, akkor jogos lesz az igénye, hogy egy fesztiválra is „elengedjük”.


Érdemes az elengedés-nem engedés kérdésében ésszerű középutat találni már akkor, amikor a gyerek először fogalmazza meg az igényét a felnőtt nélküli, kortársakkal töltött szabadidőre. Bár ezt a legtöbb szülő fájdalmasan éli meg, engednünk kell, hogy a barátaival töltse az idejét, kipróbálhassa magát új, más, izgalmas szerepekben. Ez az út vezet az egészséges felnőtté váláshoz. Ugyanakkor a „mindent megengedek”- mentalitás sem célra vezető: a kamaszok, fiatal felnőttek még nem úgy mérlegelnek, mint a felnőttek, kockázatkeresőbbek és könnyebben befolyásolják őket a kortársaik.


A párunkkal, a család többi tagjával (akik a gyermek nevelésében részt vesznek) együtt is egy következetes álláspontot kellene képviselünk. Amennyiben a szülők között nincs egyetértés, az könnyen vezet családi játszmákhoz.


Úgy érdemes döntést hozunk, hogy mindaz, amit megengedünk, megfeleljen a gyermekünk lelki-szellemi érettségének és a saját elképzeléseinknek is. Így utat adunk nekik a fejlődésre, ám lehetőségeinkhez mérten megóvjuk őket a veszélyektől. 


Szabjunk ésszerű kereteket!


    <li><strong>Olyan kereteket szabjunk, amit a gyerekek is elfogadhatónak tarthatnak.</strong></li>

A feltételeinket mindig igazítsuk az adott helyzethez és a gyerekünkhöz. Ha például egy zajos fesztiválról van szó, lehet, hogy jobb arra kérnünk őt, hogy SMS-ben adjon életjelet, ahelyett, hogy telefonon próbálnánk meg üvöltözni egymással. Emellett érdemes azt is elmondani a gyereknek, hogy számunkra az adott szabály miért fontos. Így a fenti SMS-es példa esetében: aggódunk érte, és megnyugtató, ha minden nap tudatja velünk, hogy minden rendben van vele.


    <li><strong>Tartsuk magunkat mi is a megállapodásokhoz.</strong></li>

Minden megállapodásnak van ránk eső része is. Ha mi nem tartjuk be a közösen hozott játékszabályokat, akkor hiába várjuk ezt a gyerekünktől. Ha abban maradunk, hogy naponta küld SMS-t, akkor ne várjunk ennél többet, és ne hívogassuk szúrópróbaszerűen a nap folyamán. Olykor nehéz lehet legyőzni a kísértést, de el kell hinnünk, hogy a beléjük vetett bizalom megtérül.


    <li><strong> </strong><strong>Egyszerűen, érthetően kommunikáljuk az elvárásainkat</strong></li>

Egyszerű, érthető, játszmáktól mentes kommunikációra törekedjünk. Legyen érthető, hogy mit, és milyen formában várunk tőle, vagy, hogy hogyan érzünk az adott helyzettel kapcsolatban. A nyílt kommunikáció, fél siker. 


Ismerjük meg önmagunkat, ismerjük meg a gyerekünket! 


A szülők számára különösen fontos az önismeret. Sok félelmünk, aggodalmunk hátterében nem csak a gyermekünk iránt érzett szeretet és féltés áll, hanem a saját előzetes rossz tapasztalataink. Amennyiben ráismerünk ezekre a félelmekre, tudatosan is érdemes megvizsgálni őket. Tegyük fel a kérdést, hogy valójában „mennyire reális, hogy megtörténik ez a gyerekemmel”? Próbáljunk meg eltávolodni az érzések szintjén a félelmeinktől, és gondolati, racionális szinten kezelni azokat. A szélsőséges érzések ugyanis beszűkítik a gondolkodásunkat, és olyan félelmet is felnagyíthatunk vagy valósnak gondolhatunk, ami egyébként nem jelent veszélyt. Gondoljunk csak bele, hányszor nevettünk utólag (amikor érzelmileg már távol kerültünk a helyzettől), egy korábbi aggodalmunkon, ami később valószínűtlennek, komikusnak hatott.


Nem elhanyagolható kérdés, hogy mennyire ismerjük a gyerekünket, mennyire bizalmi vele a kapcsolatunk. Minél jobban ismerjük őt és magunkat, annál őszintébben tudunk vele kommunikálni, annál bensőségesebben tudunk vele beszélni akár az aggodalmainkról is. 


Érdeklődjünk mi is a gyerekünk iránt! 


Legyünk kíváncsiak, de ne tolakodóak! Ne azt érezze, hogy nyomozunk utána, hanem, hogy őszintén kíváncsiak vagyunk mindarra, ami őt érdekli. Ez egyrészt segít abban, hogy az ő szemüvegén keresztül is lássuk a helyzeteket, másrészt nekünk is biztonságot adhat, ha ő maga számol be arról, hogy kikkel, hova megy, milyen élmények, impulzusok érik.


 

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.