A hasnyálmirigyrák a rosszindulatú daganatok egyik legvégzetesebb fajtája, most egy átfogó vizsgálat új lehetőségeket nyithat meg.

A hasnyálmirigyrák eddigi legátfogóbb vizsgálatát végezték el ausztrál szakemberek vezetésével dolgozó kutatók, akik szerint genomszekvenálással elért eredményeik a nehezen felismerhető és még nehezebben kezelhető betegség gyógyításának új lehetőségeihez vezethetnek. A Nyugat-ausztráliai Egyetem vezetésével zajló projekt célja a hasnyálmirigyrák jobb megértése és a kór túlélési arányának javítása. Jelenleg a páciensek csupán öt százaléka éri meg a diagnózis utáni ötödik évet.

Nagyon magas a halálozás


 


A hasnyálmirigyrák a rosszindulatú daganatok egyik legvégzetesebb fajtája. Ritka, hogy idejében diagnosztizálják, mert a tünetek általában akkor jelentkeznek, amikor a betegség már előrehaladott állapotban van, ezért a betegek 75 százaléka a diagnózistól számított egy éven belül meghal. A projekt legutóbbi lépéseként a kutatók a hasnyálmirigyrák leggyakoribb változatának, a hasnyálmirigy-adenokarcinomát vizsgálták. Genomszekvenálással száz beteg daganatának teljes genetikai kódjához fértek hozzá – olvasható a Nature tudományos folyóirat friss számában.


 


Vizsgálataik a betegség négy altípusát határozták meg: stabil, átrendeződött, elszórt és instabil kategóriákba tudták osztani a változatok alapján. Ezek leírása új kezelések kialakításához vezethet. Több esetben fedeztek fel olyan mutációkat, amelyeket más rákfajták gyógyszereivel kezelni lehet. Két olyan gént is találtak, amelyeket eddig nem hoztak összefüggésbe a hasnyálmirigyrákkal, és megerősítették a betegséggel már korábban kapcsolatba hozott öt gén jelentős szerepét. Nikolajs Zeps, a Nyugat-ausztráliai Egyetem tanára elmondta: a tanulmány jól illusztrálja a biobankok jelentőségét a genomszekvenálással kapcsolatban. A tudós Sydneyben és Queenslandben dolgozó kollégái munkáját is méltatta.


 


„Nicola Waddell, a tanulmány vezető szerzője és kollégái munkája azért különösen fontos, mert első alkalommal sikerült világos markereket, vagyis biológiai jelzőanyagokat felfedezni, amelyek a hasnyálmirigyrákos betegek számára megfelelőbb kezelések kiválasztását teszik lehetővé” - fogalmazott pénteken Zeps.


 


Forrás: MTI

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.