Már hetedik éve működik a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban a Testsúlycsökkentő program, amely segítségével már közel száz fő kezdte meg útját a normális testsúlyhoz vezető hosszú és viszontagságos úton. Heinz Adriennt, az intézmény ápolási igazgatója mesél a sikeres fogyások receptjéről.

– Kik azok, akik a programra jelentkeznek?

– Leginkább 50-60 év közötti hölgyek vágnak bele a testsúlycsökkentő projektbe. Sajnos jellemzően már nem csak esztétikai, hanem egészségügyi problémákat is okoz számukra a túlsúly. Elsősorban a mozgásszervi panaszuk miatt keresnek fel bennünket, derékfájdalommal, vagy a túlsúly okozta nagyfokú terhelés miatt csípő-, illetve térdfájdalommal fordulnak orvoshoz. Érdekes módon a belgyógyászati problémáikat nem hozzák összefüggésbe túlsúlyukkal.

– Mennyi ideig kell a kórházban tartózkodniuk a pácienseknek.

– Javasoljuk, hogy minimum három hétre feküdjenek be a fogyni vágyók intézményünkbe, majd a Harkányi Kórházban eltöltött idő után is hetente járjanak el konzultációra.

– Mik a program alappillérjei? 

– A program három fontos pillérre épül, a mozgásra, diétára és a pszichés vezetésre. Mind a három területen egyénre szabottan dolgozunk. A gyógytornászok a kardiológusokkal előre egyeztetett maximum pulzusszámot figyelembe véve tornáztatják a betegeket, illetve az esetlegesen fájdalommal járó mozdulatokat is kerülik.  Naponta többször, vízben és szárazföldön is mozognak a programban résztvevők. Ideális esetben, 2-3 fős csoportokat alakítunk ki, mert a kis csoportos foglalkozások alkalmával egymást buzdítják és támogatják a fogyni vágyók.

– Az étkezés szempontjából mire fordítanak nagy hangsúlyt a programban?

– Az orvosi felmérést követően a páciens azonnal találkozik a dietetikussal érkezése napján. Az első alkalom általában a táplálkozási szokásait mérjük fel a páciensnek, illetve az antropometriai adatait rögzítjük, azaz a magasságot, testtömeget, a testzsír százalékot és külön a hasi zsír százalékos előfordulási arányát is. A mért adatok alapján kiszámoljuk az alapanyagcserét és ehhez képest a szükséges energiaszükségletet, illetve felosztjuk a makrotápanyagok, azaz a fehérje, zsír és szénhidrát bevitel arányait is. Természetesen a kezelés alatt, ha szükséges, ezeket változtatjuk igény és állapot szerint. A felmérések után a kapott értékek alapján összeállítjuk az egyénre szabott étrendet, amely során természetesen figyelembe vesszük az esetleges intoleranciákat és allergiákat is. Személyre szabjuk a programot, így fordulhat elő, hogy van olyan páciens, aki teljesen húsmentes, kevesebb zsír magasabb szénhidrát tartalmú étrendet kap, de van olyan is, akit magasabb fehérje, alacsonyabb szénhidráttartalmú étrendre állítunk rá. Természetesen mind a két esetben elérjük a kívánt hatást. Az étrend összeállítása mellett rendkívül fontos a helyes táplálkozás oktatása is, hisz a fogyás jelentős része nem nálunk történik, mi „csak” elindítjuk azon a bizonyos úton a jelentkezőket. Ezért heti rendszerességgel konzultálnak a páciensek dietetikussal, mely alkalmak során részletes elméleti és hozzá gyakorlati tanácsokat kapnak a betegek. Folyamatosan követjük a páciensek fogyását kórházi tartózkodásuk idején. Hetente legalább egyszer megmérjük testösszetételüket, továbbá a mérleg mellett a mell – derék – csípő - comb bőséget is ellenőrizni szoktuk a legpontosabb eredmény érdekében. Útravalónak minden résztvevő kap egy kisebb dietetikai csomagot, amely tartalmaz mintaétrendet, kalóriatáblázat kivonatot, különféle recepteket, az elméleti anyag összefoglalását és általában még egyéni igény szerint más tartalmakat is, mint például ismertetőt az édesítőszerekről, vagy ajánlott könyveket, honlapokat.

– A súly és testösszetétel mérésen kívül milyen más paraméterei változnak a pácienseknek a fogyással párhuzamosan?

– A testsúly vesztésével csökken a vérnyomás, így a hypertoniára szedett gyógyszer szinte minden estben csökkenthető, sőt néha el is hagyható. A szénhidrát anyagcserezavar javul, a 2-es típusú diabetes jelentős súlyvesztés esetén akár megszűnhet. Ezeket a paramétereket a program során napi szinten mérjük.

– Miben látják a különbséget azon a téren, hogy valakinek sikerül-e a fogyás, vagy nem? 

– Egyértelműen a motiváció a legfontosabb. Ha valaki akarja a fogyást és van hozzá kitartása annak sikerül.  Ha valaki csak azért jön, mert a férje rábeszélte, befizette erre a programra az hosszú távon nem lesz eredményes.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.