A régi tárgyak felújításával foglalkozó Zala Múltjáért Hagyományőrző Egyesületnek köszönhető, hogy tizenhárom kisszék és három asztal is megújult a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermek-szakambulanciáján. Az egyesület e felújítási munkával szerette volna kifejezni szimpátiáját az osztályon zajló gyógyítómunka iránt.
2019.06.26.
A kórház várótermének bútorai komoly fizikai igénybevételnek vannak kitéve, ezért is örültünk a felajánlásnak, mondta dr. Gárdos László, a gyermekosztály vezető főorvosa. Az itt található eszközöket egyébként sokan használják. Éves szinten mintegy 3800-4000 fekvő beteg, 1100-1200 újszülött, 22000-26000 járóbeteg ellátására, gyógyítására kerül itt sor.
Az egyesület egyébként tavaly is jótékonykodott, óvodákat kerestek fel, az intézményekben a leamortizálódott gyermekbútorokat újították fel. Mint ismert: egyesület évek óta gyűjti a mezőgazdasági tevékenységekhez kötődő, régi eszközöket. Ezeket felújítják és ki is állítják. A felújítások során asztalosipari munkákat is végeznek. Ennek a szaktudásnak köszönhető, hogy a kórháznak és az oviknak is segíteni tudtak.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.