Bár egy jól működő párkapcsolat vagy élettársi viszony is pozitívan befolyásolja az egészségünket, egy jó házasság egészségvédő hatásával egyik sem vetekedhet.

Szinte már közhelynek számít, hogy kapcsolatainknak, főként párkapcsolatunknak milyen óriási szerepe van az életünkben. A szerelem és a szex egészségre gyakorolt jótékony hatásáról is sokat hallani, azt azonban kevesen tudják, hogy egy boldog házasság évekkel hosszabbítja meg az életünket.


hazassag<em>01


Az "életmentő" igen


A házastárs támogató hozzáállása kiemelt szerepet tölt be az egészség megőrzésében. Magyar kutatásokból tudjuk, hogy a jó házasságban élő férfiaknak ötször kisebb az esélye az idő előtti elhalálozásra.  A felmérésekből az is kiderült, hogy a házasság a minőségétől függetlenül már önmagában is egészségvédő hatású: a nős férfiaknak közel négyszer akkora esélyük van tovább élni, mint nőtlen társaiknak.


Érdekes módon azonban az élettársi viszony és az együttélés nem jelent a házassághoz hasonló védelmet sem a férfiak, sem a nők körében. A 30-64 éves korosztályban például a párjukkal csak együtt élő férfiak 49 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint házas társaik.Vagyis már tudományosan is bizonyított: a házasság több, mint egy papír!


A nőknek a házasság kevés, nekik boldogság kell


A nők esetében azonban árnyaltabb a kép. A szebbik nemnek a házasság puszta léténél fontosabb a kapcsolat minősége. Nőknél a hiányos vagy rossz személyes kapcsolatok (házastársi, családi, baráti) ugyanis csaknem hétszeresére növelik a korai halálozás esélyét. A házastárssal való kapcsolatnak természetesen kiemelt szerepe van, a rossz házasság hatványozottan negatív hatással van a nők egészségére. A kutatásból az is látszik viszont, hogy a nők egyéb kapcsolatokkal ellensúlyozhatják a rossz házastársi kapcsolatot, míg a férfiaknak az a kötelék pótolhatatlannak bizonyult.


De mit is tud a házasság?


Az egészségmegőrző hatásban feltételezhetően több tényező is szerepet játszik. Egyrészt fontos, hogy a házasságban élők kevesebb káros szokással (dohányzás, alkohol, drog) élnek. Másrészt az elköteleződés érzése, az egymásra figyelés és a jobb lelki állapot szintén hozzájárul a hosszabb, egészségesebb élethez.  Érdemes azt is tudni, hogy nemcsak a házasságnak, hanem a gyerekeknek is fontos szerepe van. Az a férfi például, akinek jó kapcsolata van a gyerekeivel, négyszer nagyobb valószínűséggel éli meg a 69. életévét, mint a gyermektelen vagy a gyerekeivel rossz kapcsolatban lévő társai.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.