A veszteségélmény kezdetben kiürít mindent, hogy aztán a tompa üresség átadja helyét az érzelmek hullámvasútszerű kifejeződésének. Düh, harag, önvád – ezek a leggyakoribb érzelmek a gyászreakció során, melynek feldolgozásához sokszor egy év elmúlása sem elegendő.

Az évek múlásával kisebb-nagyobb veszteségek érhetnek minket, legyen szó munkahelyünk elvesztéséről, megszokott otthonunk elhagyásáról vagy egy partnerkapcsolat megszakadásáról. A legnehezebben feldolgozható veszteséget azonban közeli szeretteink halálakor élhetjük át. A szeretett személy elvesztésével lényegében kötődésünk tárgyától búcsúzunk, akihez élmények, emlékek és érzelmek sora fűzött minket.


Kép: flickr.com/Andi Jetaime


Mit tudunk a gyászról?


A veszteség erős érzelmi és viselkedéses reakciót vált ki a gyászolóból, amit egy szóval gyászreakciónak nevezhetünk. A gyászreakció minden esetben egyéni, és lefolyása sokféle tényezőtől függ, annyi azonban általánosnak tekinthető, hogy az intenzív tünetek 1-3 hónapon belül mérséklődni szoktak. Csakhogy a tünetek enyhülése nem jelenti a veszteségélmény valódi feldolgozását, ami ennél jóval hosszabb ideig is eltarthat. A halálesetet követő első évben az egymást követő ünnepek és évfordulók újra és újra felerősíthetik a magány érzését és a veszteség élményét, így ez az időszak mindenképpen fájdalommal terhelt lehet a gyászoló számára. Ráadásul vannak olyan esetek, amelyek kifejezetten nehézzé tehetik az elengedést és a történtek elfogadását. Ilyen esemény, ha:


-          a veszteségélmény váratlanul, baleset vagy erőszak által következett be,


-          gyermek vagy fiatal felnőtt az áldozat,


-          az elhunyt és a gyászoló kapcsolata ellentmondásos érzelmekkel teli volt,


-          ha a gyászoló veszteségei halmozottak,


-          ha a gyászoló magányos, nincsenek igazán rokoni vagy baráti kapcsolatai, akik támaszt nyújthatnának.


Hogyan gyászolunk?


A halál híre elsőként mindenképpen sokkol, bénít és villámcsapásszerű érzésként hat. Kezdetben még nem tapasztalható szomorúság vagy harag, inkább értetlenségről és ürességről számolnak be a gyászolók. Ez az állapot néhány perctől néhány órán keresztül tarthat, de minél váratlanabb a haláleset, annál elhúzódóbb lehet a kezdeti dermedtség.


Az érzelmi sokkhatásnak általában akkor ér véget, mikor, tudatosulnak teendők a halálesettel kapcsolatban. Az ügyintézéshez és a temetést érintő tevékenységek ellátásához elengedhetetlen az önkontroll, mely az érzelmek részleges elfojtását kívánja meg a gyászolótól. Ugyanakkor teljesen természetes reakció, hogy a kontrollált feladatellátást időnként az addig elfojtott érzelmek előtörése szakíthatja meg: ingerültség, düh, vádaskodás vagy harag. Összességében azonban, a feladatokban való elmerülés a gyászolók többségében automatikusan végbemegy, bár sokan „kívülállóként” észlelik önmagukat az események forgatagában és úgy érzik, mintha mindez mással történne meg.


A gyász legnehezebb szakasza csupán a temetés után kezdődik, hiszen a gyászoló ekkor szembesül a veszteséggel és a korábban háttérbe szorult gondolatokkal, emlékekkel, érzésekkel. Emellett gyakran a társas környezet részéről is elvárások sora érkezik felé: igyekezzen mielőbb visszarázódni a régi kerékvágásba, ráadásul a gyász túlzott elhúzódását a rokonok és barátok hajlamosak „önsajnálatként” címkézni. A külső elvárásoknak való megfelelés igénye és a belső veszteségélmény megélése közepette a gyászolót szinte elárasztják haraggal, bűntudattal és önváddal terhes érzései. A gyászoló ezért visszahúzódónak és elzárkózónak tűnhet, míg döntéshozatalára az érdektelenség, a szórakozottság vagy éppen az átgondolatlanság jellemző.


Hónapok telhetnek el a veszteség élményének feldolgozásával, de idővel a fájdalmas emlékek mellett egyre több szép emlék is előtör majd. Ekkor bár a gondolatok középpontjában még mindig az elhunyt áll, ennek ellenére a tünetek intenzitása csökken, a társas közegtől való elzárkózás, a történtek elfogadására való hajlandóság pedig nő.


Hogyan segíthetjük a veszteség élményének feldolgozását?


 


 


 


 


 


    <li><strong>Figyeljünk oda a gyászolóra és segítsük őt</strong> a veszteség feldolgozásának időszakában! Legyünk vele türelmesek <strong>a temetést követően is</strong>, és biztosítsuk őt a támogatásunkról!</li>

 


 


 


 


 


 


    <li><strong>Mindenki más ütemben és másfajta hozzáállással dolgozza fel a veszteséget</strong>, ezért próbáljunk minden esetben elfogadóak lenni. Vannak, akik erősebben élik át a szomorúságot és a bűntudatot, míg másoknál intenzívebb a düh és a szorongás. Vannak, akik keresik az emberi kapcsolatokat és könnyebben beszélnek az érzéseikről, míg mások inkább magányosan gyászolnak. Bármelyik magatartásmintát is tapasztaljuk, legyünk elfogadóak, és reagáljunk a gyászoló igényeire.</li>

 


 


 


 


 


 


    <li>Ha a gyászoló keresi társaságunkat és mesélne érzéseiről, <strong>hagyjuk őt megnyílni előttünk, és bátorítsuk a gondolatok és emlékek megosztására.</strong> Viszont, az is előfordulhat, hogy inkább magányosan dolgozná fel az eseményeket. Ilyenkor hagyjunk időt neki, tudatosítsuk benne a hogy számíthat ránk, ha szükségét érzi.</li>

 


 


 


 


 


 


    <li>Megfelelő idő elteltével, a gyászév végéhez közeledve <strong>érdemes tudatosítani a gyászolóban, hogy milyen változásokat hozott értékrendjében, világképében a veszteség feldolgozásának időszaka.</strong> Az átélt események sokak számára újraformálják korábbi világképüket, értékrendjüket és segítik őket, hogy megbecsüljék és értékeljék az életükben mindazt, ami valóban fontos.</li>

 


Forrás: Pilling, J. (2012). A gyász hatása a testi és lelki egészségi állapotra. Semmelweis Egyetem, 2012. (doktori értekezés)

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.