Az országban 19 helyszínen egyszerre veszi kezdetét december 27-én, 8 órakor az a jótékonysági vadászat, melyet az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. hívott életre azért, hogy segíthessenek a hazai kórházak gyermekosztályainak. Az adakozók apróvad (fácán) vadászaton vesznek részt.

– Több mint nyolcszázan álltak a nemes kezdeményezés mellé, akár támogatóként, akár pedig úgy, hogy részt vesznek a vadászatok egyikén. Az összefogásunk célja, hogy a befolyt összegből hiánypótló orvosi eszközökkel segíthessük a beteg gyerekek gyógyulását. Minden megyében egy egészségügyi intézményt választottunk ki, amelyet szeretnénk ily módon támogatni – mondta Fejes László ügyvezető.

Fejér megyében százötvenen vesznek részt a vadászaton, melynek helyszíne Kápolnásnyék – a Szent György Egyetemi Oktatókórház Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztályát támogatják.

Veszprém megyében a Thury-vár a vadászat helyszíne, a támogatottjuk a Csolnoky Ferenc Kórház Gyermekosztálya.

Komárom-Esztergom megye vadászai sem maradnak ki a jótékonysági eseményből, ők Szomódon, a Vadász Háznál gyülekeznek majd december 27-én, és a tatabányai Szent Borbála Kórház Gyermekosztályának szeretnének segíteni.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.