A Dél-Pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben komoly fejlesztések valósultak meg tavaly. Az anyagi fedezet főként pályázati és saját forrásokból született. Dr. Vályi-Nagy István főigazgatóval beszélgettünk.

Mit emelne ki a tavalyi évből?

A betegellátás szempontjából nagyon jelentős finanszírozási változások történtek a traumatológiát és a laboratóriumot illetően. A szakmai fejlesztéseknek köszönhetően a traumatológiai osztálya megkapta a legmagasabb besorolást. Több osztállyal is bővültünk, létrehoztuk az összevont központi laboratóriumot, az angiológiai osztályt, genetikai tanácsadást és pszichológiai szolgálatot indítottunk. Részt vettünk az országos vastagbélszűrésben, illetve több tudományos, onkológiai programban, amelyek kórházunk tudományos rangját, nemzetközi és hazai elismertségét igazolják. Decemberben új, egységes kórházi informatikai rendszer került bevezetésre, ami segíti a kollégák munkáját és a betegek gyors ellátását is.

Milyen további fejlesztések történtek?

Felújítások tekintetében kedvező volt számunkra a tavalyi év. Több lehetőséget is ki kell emelnem, hiszen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) támogatásai, az Egészséges Budapest Program (EBP) forrásai, illetve más pályázati és saját források is rendelkezésre álltak. Az ÁEEK segítségével többek között  műtőasztalokat, szemészeti mikroszkópot, szülészeti ultrahangot, endoszkópos eszközöket, laboratóriumi centrifugákat, laringoszkópokat, betegellenőrző monitorokat, infúziós pumpákat, transzport lélegeztetőgépet, monitorokat és ágyakat vásároltunk. Emellett beszereztünk több autót és egy teherautót is. Az épületfelújítások keretében a Szent László Kórház egy portája újult meg, illetve az egyik másik épületen elvégeztük tetőjavítási munkákat. EBP forrásból sikerült egy CT készüléket venni a Szent László Kórházba, és itt elkezdtük egy vizsgálóhely kialakítását is. Folyamatban van továbbá a családbarát szülészet kialakítása és megújult az egyik sebészeti műtőnk.

Az idén milyen terveik vannak?

Elsősorban az EBP fejlesztésekre koncentrálunk, ennek keretében megkezdődik a Szent István telephelyre tervezett, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetet is magába foglaló új kórház tervezése, és felkészülünk a beruházás alatti átmeneti működésre a kórház Szent László és a Merényi Gusztáv kórházban. Reményeink szerint 2020-ban megkezdődik a Szent László telephelyen egy új intenzív osztály és intézeti gyógyszertár kialakítása is.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.