Bio, bio, bio. Az elmúlt években bioboltok hálózata nyílt, biopiacok kezdték meg a működésüket, és bio élelmiszerek tömkelegével töltötték fel az áruházak polcait. A bio élelmiszerek népszerűsége az egekbe szökött, azonban mi vásárlók sokszor tévesen hisszük egy-egy ételről, hogy valóban az. Ha azzal a kifejezéssel találkozik, hogy öko, ökológiai, vagy organikus, megnyugodhat, azonban az alternatív, natúr, reform, vagy vegyszermentes feliratú termékek a hangzatos elnevezés ellenére sem tartoznak ebbe a csoportba.


A bio gazdálkodás egyik legfontosabb alapelve, hogy az egyén és a környezet egészsége nem választható szét egymástól. Ezek a termékek így biztonságos és fenntartható gazdaságokból származnak. A gyártásukat épp ezért több uniós jogszabály is szabályozza, és az előállításukat, feldolgozásukat, forgalmazásukat és importálásukat is rendszeresen ellenőrzik. Bio élelmiszer tehát csak az lehet, ami egészen a vásárlókig így jut el, azaz ahol nem csak maga a termék, hanem a teljes folyamat megfelelő.


A tudatos vásárlók legtöbbször azért vesznek bio terméket, mert a saját, illetve a környezet egészségéért is tenni szeretnének. Az ökológiai gazdálkodás kétség kívül kisebb terhet ró a környezetre, de mi a helyzet a saját egészségével? Valóban egészségesebbek a biotermékek, mint a vegyszert is használó gazdaságokból származó élelmiszerek? Az elmúlt években több tanulmány is született ennek vizsgálatára. A zöldség-, gyümölcs-, és gabonaféléket összehasonlító vizsgálatok alapján elmondható, hogy:


- A bio élelmiszerek ásványi anyag, vitamin- és telített zsírsav-tartalma a kedvezőbb.


- Bár a fehérjetartalmuk alacsonyabb, de a bennük megtalálható fehérje minősége és összetétele a szervezet számára előnyösebb.


- A szennyezőanyagok tekintetében kevesebb nitrátot és növényvédőszer-maradványt találtak bennük, mint a nem organikus termékekben.


- Nehézfémek és mitotoxinok (az élelmiszerekben természetes úton képződő, gombák által termelt méreganyag) esetében a vizsgálatok vagy nem találtak eltérést a bio és nem bio termékek között, vagy az öko élelmiszerekben kevesebbet mutattak ki belőlük. .


- A bio élelmiszerek nagyobb mennyiségben tartalmaznak a szervezetre jótékony hatást gyakorló úgynevezett antioxidáns anyagokat, amelyek segítenek megkötni a szervezetben található szabad gyököket.


Habár az egyes vizsgálatok között vannak eltérések, általánosságban elmondható, hogy a bio élelmiszerek valóban jobb tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a konvencionális gazdaságokban termesztett társaik. Ne dőljön be azonban mindenféle elnevezésnek, hiszen a valódi biogazdálkodásból származó élelmiszereknek rendelkezni kell egy tanúsítvánnyal is, amely bizonyítja a származásukat. Figyelje a vásárláskor a címkét!

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.