Október 1-én ünnepeljük a mellrák elleni küzdelem világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre. A Szent Margit Kórház és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Közösen a mellrák ellen címmel tájékoztató kampányban hívják fel egész hónapban a szűrés fontosságára nemcsak a kerületben élő nők és férfiak figyelmét.
2019.10.02.
A Szent Margit Kórház már második alkalommal csatlakozik a mellrákkal szembeni küzdelemmel kapcsolatos kampányhoz. Ebben a hónapban az intézmény minden dolgozója viseli majd a kampány szimbólumát, a rózsaszín szalagot, valamint nyílt napot is szerveznek a kórház Mammográfiás emlőszűrő és diagnosztikai központjában.
– Az elmúlt években számos közös programunk volt a III. kerületi önkormányzattal, igazán büszkék vagyunk arra, hogy ilyen pozitív és szoros az együttműködés a kórház és az önkormányzat vezetése között – hangsúlyozta dr. Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház főigazgatója az intézményben tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta: a mellrák megelőzését szolgáló, szűrési programot népszerűsítő kampány ugyanakkor ezek között is különleges. Jó például szolgál ugyanis arra, hogy egyrészt egy országos szintű népegészségügyi programot és egy ahhoz kapcsolódó országos felvilágosító kampányt hogyan lehet egy együttműködéssel megtölteni tartalommal és konkrét cselekvéssel, másrészt mert a kórház az elmúlt évtizedben kivívta magának azt a rangot, hogy az emlőrák diagnosztikájában és kezelésében nemzetközi szinten is elismert centrummá váljon, és a program sikerében kiemelt lehet a szerepe.
– Magyarországon minden 8-9. nőt érint az emlőrák az élete valamely szakaszában, és persze ezzel párhuzamosan családjukat, környezetüket is. Óriási előrelépésként könyvelhetnénk el, ha e betegség potenciális áldozatai, tehát jellemzően az 50 éves kor feletti nők, illetve azok, akiknek volt ilyen megbetegedés a családjukban – komolyan vennék a fenyegetettséget és részt vennének a szükséges szűréseken” – mondta Bús Balázs polgármester. Már az is megnöveli a veszélyhelyzet felismerését, ha beszélünk a betegségről.
A jobb félni, mint megijedni népi bölcsesség alapján abban bízhatunk, hogy a figyelemfelhívás a szűrővizsgálatok felé tereli az érintetteket. A lehetséges kockázatokat a közvetlen célcsoport mellett azonban az egész felnőtt társadalom irányában kommunikálni kell – magyarázta a polgármester.
Dr. Forrai Gábor radiológus a sajtótájékoztatón elmondta: mindannyian tudjuk, hogy az emlőrák egy komoly, súlyos betegség, de a szűréssel meg lehet előzni azt, hogy ez a betegség későn kerüljön felfedezésre és súlyos következménnyel járjon. A szakember – aki a Szent Margit Kórház Mammográfiás emlőszűrő és diagnosztikai központ szakmai vezető főorvosa, az Európai Emlődiagnosztikai Társaság korábbi elnöke – hozzátette: 30 éve folynak emlőrákszűrések világszerte, és az adatokból világosan kirajzolódik az, hogy a mammográfiás szűrés és a kapcsolódó korszerű ellátás 30-45 százalékkal képes csökkenteni a halálozást.
Dr. Forrai Gábor hangsúlyozta, hogy Magyarországon 2001-ben, jóval a fejlett, nyugat európai országok többsége előtt elindult a magyar szűrőprogram, és rendszeresen említik hazánkat a nagy szűrőprogrami hagyományokkal rendelkező országok között. A Szent Margit Kórház szűrőközpontjában a lehető legmodernebb gépek vannak és az itt dolgozó orvosok, asszisztensek tudása is kimagasló, ami azért fontos, mert a vizsgálat gyorsan és kényelmesen történhet. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a szűrésen talált daganatok kezelése sokkal kedvezőbb, sokkal kevésbé megterhelő a hölgyek számára, illetve sokkal nagyobb a túlélés, mint egy már tüneteket okozó, tapintható tumor kezelése.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.