A Mozgás Éjszakáján a bátrakra nem mindennapi élmények várnak: kipróbálhatják, hogy milyen a vakfoci, hogy milyen érzés kerekesszékkel táncolni, rögbizni vagy akár szájjal és lábbal festeni. A hétköznapokban kevés olyan alkalom van, amikor mások szemszögéből nézhetünk a világra. A Mozgás Éjszakája szlogenjében azt ígértük, hogy „úgy, ahogy még soha!” és ehhez tartjuk is magunkat. A civil sarokban és a kiállítói sátrak között a bátrakra különleges élmények várnak: kipróbálhatják, hogy milyen úgy focizni, ha a labdát csak hallják, de nem látják, hogy milyen érzés kerekesszékkel táncolni, rögbizni vagy akár szájjal-lábbal festeni. Az egész éjszakás rendezvény is rendhagyó mérkőzéssel indul. A Hősök terén állami gondozott ifjúsági csapat és a diabétesz futsal válogatott tagjainak közös meccse nyitja a fesztivált. Ismerd meg azokat a civil szervezeteket, akik programokkal készülnek a Mozgás Éjszakájára, szombaton pedig hagyd magad mögött a megszokást és állj be közéjük! Kikkel találkozhatsz a civilsarokban? A Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének látássérült és látó tagjai közös tagjai közös célért küzdenek: szeretnék, ha minél több látássérült ismerhetné meg a mozgás örömét és a sportágak egyre szélesebb körét. Látó- és látássérült tagjaik minden héten számos sportprogramból választhatnak: jóga, hastánc, falmászás, futás, vakfoci, jégkorcsolya. Futó párosaik teljesítményükkel minden nagyobb futóversenyen népszerűsítik az egyesületet. Emellett sí-, vitorlás- és szörftáborokat is szerveznek és tandem biciklivel vagy gyalog túráznak. A Mozgás Éjszakáján vakfocival és ping-ponggal, illetve érzékenyítő játékokkal várnak. A Mozdulj! Közhasznú Egyesület mottója:''Mozduljunk együtt egymásért, hogy szebb legyen a világ!'' Az egyesület egy sokszínű baráti társaság, amely azért jött létre, hogy szabadidejük jelentős részében elsősorban fogyatékossággal élő embereknek segítsen. Olyan programokat szerveznek, ahol a közös részvétel azt szolgálja, hogy egyre nagyobbra táruljanak azok a kapuk, amelyek ma még sok helyen a fogyatékossággal élőket környezetüktől elválasztják. Számos hagyományteremtő programot szerveztek már: integrált úszóversenyt, gyermeknapot, tandemes kerékpártúrát a Balaton körül látássérülteknek. Integrált művészeti pályázataik és bemutatóik, jótékonysági estjeik sikere mind azt bizonyítja, hogy összefogni nagyszerű dolog, és a segítségnyújtás tanulható. A Mozgás Éjszakáján a Mozdulj! Egyesület standjánál találkozhatsz Kanyó Zsolt gerelyhajító paralimpikonnal és a célbadobó versenyen kipróbálhatod a dobószékét, beszállhatsz a szájjal és lábbal alkotók közé, paralimpiai totózhatsz és kipróbálhatod a kerekesszékes rögbit is. A Roll-Dance Egyesület tagjaitól pedig azt is megtanulhatod, hogyan táncolnak azok a párok, akiknek egyik tagja kerekesszékben ül. A Gördülő Tánccsoport Magyarország első kerekesszékes tánccsoportja, amelynek tagjai bizonyítják, hogy mozgássérültként is lehet teljes életet élni, a fizikai korlátokat legyőzve értékes művészi alkotásokat, szórakoztató produkciókat létrehozni. A Gördülő Show színes repertoárjában különféle stílusú és műfajú láncok szerepelnek a néptánctól a kánkánig, a keringőtől a latin táncig. A tánccsoport célja, hogy a mozgássérültek ismét elfoglalhassák helyüket a közösségben, valamint sérüléseik, hátrányaik helyett egyedi értékeik kerüljenek a figyelem fókuszába. Önálló estjeik mellett táncoltak már Zsófia spanyol királyné tiszteletére és az Operabálon is. A Mozgás Éjszakáján a csoport művészeti vezetője, koreográfusa, Sárai Rita a zumbabulin oktatóként is fellép. Emellett a tánccsoport tagjai a helyszínen oktatást is tartanak, sőt kerekesszékeik is kipróbálhatóak. Az Ágota Alapítvány egy egykor állami gondoskodásban felnőtt fiatalember álmából mára országos szervezetté nőtte ki magát. A szervezet 19 megyében, 98 gyermek- és lakásotthonában segíti az állami gondoskodásban élő és a veszélyeztetett fiatalokat. A gyerekek szakmai, programbeli, pénzbeli, tárgyi és erkölcsi támogatása mellet biztosítja a szervezet céljai érdekében tevékenykedő szakemberek és segítők szakmai képzését. A Mozgás Éjszakáját különleges focimeccs nyitja: az Ágota Alapítvány csapata a diabétesz válogatott tagjaival játszik barátságos mérkőzést a Hősök terén.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.