Tizenhárom érettségizett nővérjelölt szerezhet OKJ-s ápolási asszisztens szakképesítést a nyár elején a kalocsai Szent Kereszt Kórházban.

A korábban részben munkanélküli ellátásban részesülő nővérjelöltek elméleti és gyakorlati felkészítése az intézményben történik. A kórház vezetőjétől, dr. Mócza Györgytől megtudtuk: ez immár a harmadik olyan tanfolyam, amelyet állami forrásból, a képzésen résztvevők jelentős anyagi támogatása mellett azért indítanak, hogy biztosítsák az intézmény szakember-utánpótlását.

Fontos szabály a képzésnél, hogy nincs „röghöz kötöttség”, vagyis nem feltétlenül a Szent Kereszt Kórházban kell munkát vállalnia annak, aki megszerzi a képesítést. Az előző tanfolyamok tapasztalatai azonban kedvezőek az intézmény szempontjából, mert a résztvevők döntő többsége az OKJ végzettség megszerzése után a kórházban vállalt munkát.

Az ingyenes tanfolyamon résztvevők a képzés ideje alatt a minimálbér 90 százalékának megfelelő támogatásban részesülnek. Ezen felül a vidékről bejárók utazási költségét 100 százalékban megtérítik. A támogatás feltétele a sikeres záróvizsga, amit a tapasztalatok szerint eddig valamennyi jelölt teljesíteni tudott.

Forrás és kép: www.kalohirek.hu
Nagyné Szigeti Dóra

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.