A jövő év elejére elkészül az egri Markhot Ferenc Kórház szülészetének felújítása, orvostechnikai és műszaki szempontból is megújul majd az intézmény.

A beruházás során többek között kicserélik a nyílászárókat, az álmennyezeteket, padlóburkolatokat és a falburkolatokat is. A szülészeten a középfolyosós rendszer megmarad, ebből nyílik öt, 1-1 férőhelyes és egy, két férőhelyes szülőszoba, illetve egy vajúdó, mindegyik önálló vizesblokkal. A szülőszobákban új szülőágyakat helyeznek el.

A Családbarát Szülészet második körében, melyben 10 fővárosi és 43 vidéki kórház infrastrukturális fejlesztéseit, illetve eszközbeszerzéseit finanszírozza az állam, a Markhot Ferenc Kórház 79 millió forintot nyert állami forrásból a szülészeti osztály kórtermeinek felújítására. Előreláthatóan a kórház saját forrásból további 40 milliót tesz hozzá a beruházáshoz.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.