Az elmúlt évi 12 helyett már 16 sportágat lehet majd űzni az idei Mozgás Éjszakáján, amely június 27-én 21 órától másnap hajnali 4-ig tart a Hősök terén és környékén.

„A tested megér egy estet!”  mottójú szabadidős sportesemény pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a világon először Budapesten rendezték meg a Mozgás Éjszakáját. A tavalyi debütálás olyan sikeres volt, hogy a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) Egészségkommunikációs Központjának rendezésében idén még nagyobb területen, még több sportágat lehet majd kipróbálni.


Mint ismert, a Mozgás Éjszakája üzenete az is, hogy a mozgás is lehet élmény. A regisztráció és a sportágak részletes ismertetése a Mozgás Éjszakája hivatalos weboldalán érhető el. 


Török Krisztina, a NEFI megbízott főigazgatója arról beszélt, hogy tavaly húszezren vettek részt az eseményen, és bíznak benne, hogy idén még nagyobb tömeget tudnak megmozgatni. „Minden korosztály képviselői és nem csak az épek számára biztosítunk mozgási lehetőséget” – mondta Török Krisztina.


Sokat segítenek az ilyen akciók


Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára arról beszélt, hogy tavaly, amikor részt vett a Mozgás Éjszakáján, meglepődött a nagy tömeg láttán. Örömét fejezte ki, hogy egy felmérés szerint 5-ről 15 százalékra növekedett a sportoló felnőttek száma – amit óriási eredménynek nevezett –, és nőtt az igazolt sportolók száma is. „Az ilyen akciók segítenek a nagy közös cél elérésében, hogy a magyar sportoló és sportszerű nemzetté váljon. Hiszen nemcsak a testünkre, a szellemiségünkre is hat a sport, jellemformáló ereje van” – mondta.


Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a nyári hőségben tartott sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy az esti, éjszakai sportolás már csak azért is jó, mert nem kell a tűző nappal is megküzdeni.


Baráth Péter, a főtámogató Vodafone márkaigazgatója többek között arra emlékeztetett, hogy egyre többen használják okostelefonjukat különböző értékek mérésére, így például arra, hogy hány kilométert futottak, és ezalatt mennyi kalóriát égettek el.


A sajtótájékoztató végén az egyik új sportágról, a nyári curlingről tartott bemutatót Palancsa Dorottya kétszeres vegyespáros-világbajnok, a női curling-válogatott csapatkapitánya. A Mozgás Éjszakájának programjában futás, kerékpározás, salsa, zumba, sárkányhajó, kajak-kenu, nordic walking, asztalitenisz, tollaslabda, fitnesz, jóga, korfball, továbbá újként önvédelmi sport, ugrókötelezés, lábtoll-labda és nyári curling szerepel.


(MTI/egeszseg.hu, Foto: archív-egeszseg.hu)

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.