Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a folsav milyen kiemelkedő fontossággal bír a veleszületett rendellenességek megelőzése szempontjából. Ez a kockázatcsökkentő vitamin megfelelő mennyiségben történő szedése elemi fontossággal bír már a várandósságot megelőző időszakban is, ugyanakkor tény, hogy a szervezet egészséges működéséhez napi szinten biztosítani kell a bevitelt.

Mivel a veleszületett fejlődési rendellenességek esetében ritkán van lehetőség az egészséges állapot, illetve a teljes gyógyulás elérésre, ezért a rendellenességek kialakulásnak megelőzésére kell koncentrálni. Hazai és nemzetközi tanulmányok is megerősítették, hogy a fogamzás körüli időszak rendkívül kritikus, ezért nagyon fontos szerepe van a megfelelő időben és mennyiségben bevitt folsavnak (B9-vitamin). Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is egyértelműen fogalmaz: a szervezet ajánlása szerint a szülőképes korú nők a fogantatás előtt három hónappal kezdjék meg a folsavbevitelt, amit a várandósság első három hónapjában se hagyjanak el. Magyarországon évente több száz, folsav-hiány miatt kialakuló, vagy az évente regisztrált több ezer rendellenesség közel egyötöde megelőzhető lenne. Tényleg oda kell figyelni, hiszen a kutatók több ezer veleszületett fejlődési rendellenességet azonosítottak. A megelőzés fontossága mellett tény az is, hogy a szervezet egészséges működéséhez napi szinten szükség van a B9-vitamin bevitelére. 


A folsav esetében olyan vízben oldódó vitaminról van szó, amely változó mennyiségben ugyan, de megtalálható számos állati- és növényi táplálékban. A vitaminhiány szerepe a veleszületett rendellenességek kialakulásának esetében 1932 óta ismert, 1965-ben pedig az derült ki, hogy a folsav+folát, tehát a B11-vitamin-hiányos, várandós nők gyermekeinél nagyobb számban fordulnak elő fejlődési rendellenességek.


A folsav amellett, hogy jelentős hatással bír a velőcsőzáródási rendellenességek megelőzésében, csökkenti számos, rendkívül komoly betegség kialakulásának kockázatát is.


Nézzük sorban. A B9-vitamin szedése hetven-kilencven százalékkal csökkenti a velőcsőzáródási rendellenességek – ezek az agyat és a gerincet érintő elváltozások – kialakulásának kockázatát. Az egyik leggyakoribb ilyen rendellenség a nyitott gerinc, ami a gyermekek körében előforduló bénulások vezető okaként ismert. A folsav jelentősen csökkenti a vesefejlődési, szív- és nagyér rendellenségek, illetve a végtaghány előfordulását is. E vitaminnak igazolt szerepe van a szív- és érrendszeri megbetegedések kivédésében is, pozitív hatással van a veseproblémák esetében is. Depresszió esetében az antidepresszánsosokkal együtt alkalmazva érvénysül a hatása. 


A folsav hatékonysága kimutatható a daganatos betegségek körében is, hiszen mérsékli a méhnyak-, illetve a hasnyálmirigyrák, az emlő-, a vastag- és végbél daganat kialakulásának kockázatát. Szedése a koraterhesség időszakában mérsékli a hányingert s az émelygés, s hányás is ritkábban fordul elő. 


 

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.