A Jávorszky Ödön Kórház fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából egész éves programsorozatot indít. Első állomásként megnyitották a kórház kapuját az egészségügy iránt érdeklődő diákok előtt. A program célja, hogy az egészségügyről, az ápolói, asszisztensi és orvosi munkakörökről élményszerzés útján tájékozódhassanak a fiatalok.

A kezdeményezés megvalósításához felkért Váci Tankerület azonnal igent mondott és a nyílt napot népszerűsítő plakátok kihelyezésével segített megszólítani a fenntartásuk alá tartozó iskolák tanulóit. A Lépj be az ismeretlenbe! szlogen, illetve az interaktív programok felkeltették a fiatalok érdeklődését. A meghirdetett maximális létszám hamar betelt. Az oktatási intézményekből fél száz diák jelentkezett, akiket 8-9 fős csoportokban kísértek a kórház szakdolgozói az állomások között.

A diákok kipróbálhatták a röntgen képek készítését, megismerkedhettek a műtővel, a műtéti eszközökkel, láthattak szövettani vizsgálatot, elsajátíthatták a helyes kézfertőtlenítés technikáját, kipróbálhatták a sürgősségi osztályon a gipszelést, és egy önként vállalkozó kismama segítségével meghallgathatták babájának magzati szívhangját is.

Dr. Urbán Edina főigazgató főorvos arról beszélt, hogy a jubileumi éves program keretében minden hónapban szerveznek tudományos üléseket Vác és térsége egészségügyi dolgozói számára. Az első alkalomra január 29-én kerül sor, Fókuszban a Fizioterápia címmel. Terveznek emléktábla avatást, az osztályok munkájáról, illetve vizsgálatokról szóló kiadványt, kiállítást és november végén egy záró kongresszust. A nyílt nappal kapcsolatosan azt üzente a fiataloknak, hogy a betegellátás a maga szépségeivel és nehézségeivel, egy gyönyörű hivatás. Bízik benne, hogy a rendezvény segít nekik a pályaválasztás döntésében és hamarosan kollégaként köszöntheti a fiatalokat.

A Váci Tankerületi Központ igazgatója, Verebélyi Ákos az egyik legfontosabb szakterületnek nevezte az egészségügyet. Kiemelte, hogy ez a kezdeményezés nagyon fontos a kórház részéről, mivel a fiatalok nagyon sok pályát nem ismernek, többek között az egészségügyet sem. Nagyon fontos, hogy a diákok megláthassák a szakma szépségét. Mint mondta, nagy örömmel tettek eleget a kórház felkérésének, hogy meghirdessék intézményeikben a nyílt napot, amire a létszám nagyon rövid idő alatt betelt. Kiemelte: bízik benne, hogy a jövőben, akár minden évben hasonló programot szerveznek majd közösen a diákoknak.

– Kiemelt fontosságú lett a humánerőforrás utánpótlás biztosítása – mondta dr. Király Edit ápolási igazgató. A nyolcadikosok nemcsak iskolát, hanem ezzel együtt pályát is választhatnak. Ígéretes lehetőség lehet az egészségügy választása, ami várhatóan versenyképes szakmát, jól fizető munkahelyet biztos előmeneteli lehetőségeket és sikeres jövőt biztosíthat mindazok számára, akik elkötelezettséget éreznek a gyógyítás, ápolás mellett. Az egészségügyi szakgimnázium négy év alatt felkészít az érettségi vizsgára, sőt egyúttal a szakmára is. Az elméleti oktatás az iskolában folyik, de a gyakorlati képzés kórházi környezetben, betegágy mellett és rendelőkben is zajlik.

A kórház tervei szerint a jövőben is rendszeresen tartanak majd nyílt napokat akár szélesebb körben is, hiszen várják a felnőttképzésbe az idősebb generáció jelentkezését is.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.