A Szűrések Éjszakájáról szerte az országban megjelentek hírek, közlemények a helyi programokról, lehetőségekről.  

Pénteken lesz szűrések éjszakája Békéscsabán is


Mivel a „Szűrések Éjszakája” kiemelt szerepet tulajdonítunk a preventív tevékenységeknek, ezért az emlőszűrésben érintett 45-65 év közötti hölgyeken felül a többi családtagot, ismerőst is várjuk, mert a programot kiegészítjük nőgyógyászati-, melanóma-, prosztata-, valamint alapszintű kardiológiai és anyagcsere szűrővizsgálatokkal, életmódi tanácsadással - tudatta dr. Nédó Erika, a Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézetorvos igazgatója.


A szűrés Békéscsabán 2014. április 25. péntek 16-20 óra között lesz a Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Szűrési Központjában (Békéscsaba, Gyulai út 18. Diagnosztikai épület I. emelet 9.


http://hir6.hu/cikk/96479/pentekenleszaszuresekejszakajabekescsabanis



Szűrések Éjszakája Sopron-2014


Kiemelt cél, hogy azok is elmenjenek a szűrésre, akik a kiküldött behívók ellenére hosszú évek óta nem jelentek meg a vizsgálaton. Az időben felfedezett daganatok közel 90%ban gyógyíthatóak… Győr-Moson-Sopron megyében mindhárom emlőszűrő központ részt vesz a programban. A „Szűrések Éjszakáján” Győrben, Csornán és Sopronban is hosszabbított (20 óráig tartó) nyitva tartással fogadják az emlőszűrésen-az elsősorban meghívóval- megjelenő, 45-65 éves korosztályba tartozó hölgyeket.


http://soproniak.hu/szuresek-ejszakaja-sopron-2014/


Szűrés Éjszakája pénteken


Országszerte mammográfiai szűréseket tartanak pénteken, a szűrés éjszakája elnevezésű programon más vizsgálatokkal, egészségügyi tanácsadással is várják mindazokat, akik tenni szeretnének saját egészségük megőrzése érdekében. Hozzánk legközelebb a Mester utca 45-49. szám alatti egészségügyi szolgálat épületében várják a vizsgálatra jelentkezőket 16 és 20 óra között.


http://8.kerulet.ittlakunk.hu/egeszseg/140423/szures-ejszakaja-penteken


Szűrések Éjszakája Április 25. Székesfehérvár, Távirda utca


Östör Annamária örömét fejezte ki, hogy országos programmá válik az, amit Székesfehérváron már évek óta rendszeresen szerveznek. „Az elmúlt évek megmozdulásainak köszönhetően Fehérváron már érezhető javulást értünk el a közösen és összefogással szervezett szűrőprogramokkal. Szeretnénk további szűrésekkel sarkalni azokat, akik régen voltak mammográfiás vizsgálaton, hogy jöjjenek el: délután 2 órától vércukor, vérnyomás és koleszterin mérés is lesz a Távirda utcában, ahova szeretettel várjuk a hölgyeket!” Székesfehérváron április 25-én a Távirda utca 4-es szám alatt található rendelőintézetben várják a meghívóval érkezőket reggel fél nyolc és este fél nyolc között.


http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news128458


Szűrések Éjszakája Vásárhelyen, Makón és Maroslelén


Hódmezővásárhelyen tavaly decemberben adták át az ország első, 3 dimenziós képalkotásra alkalmas mammográfiás berendezését, ami segíti a korai stádiumú emlődaganatok felismerését, növelve a nők gyógyulási és túlélési esélyeit. A kezdeményezéshez a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely–Makó mammográfiás szűrőcentrumai is csatlakoztak. A 45 és 65 év közötti nőknek Makón és Vásárhelyen 12-től az esti órákig lesznek szűrések az emlőszűrő központokban, Makón a Kórház utca 2., valamint Vásárhelyen a Dr. Imre József utca 2. szám alatt.


http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhelyhirek/szuresekejszakajavasarhelyenmakonesmaroslelen/2379174/


Pénteken lesz a Szűrés Éjszakája


Pest megyében például tíz helyen tartanak tanácsadást a nem fertőző betegségek kockázati tényezőiről, az egészséges életmódról, valamint a védőoltásokról. Továbbá melanoma, nőgyógyászati, szájüregi, valamint urológiai tanácsadást, illetve szűrést, úgynevezett kilégzett szén-monoxid-mérést is tartanak. Más városokban csontsűrűséget mérnek, dohányfüggőségi és diabéteszrizikó-felmérést végeznek, de kardiológiai, szájüregi és  mozgásszervi, valamint szemészeti vizsgálatra is lesz lehetőség. Mindezek mellett a testmozgás fontosságával kapcsolatban személyre szabott tanácsokat kaphatnak, és a betegjogokról is tájékozódhatnak az érdeklődők a különböző helyszíneken.


http://www.budaorsiinfo.hu/


Szűrések éjszakája a Bács-Kiskun Megyei Kórházban 


„Szűrések éjszakája” a Bács-Kiskun Megyei Kórházban. A 2014. április 25-én (péntek) 16.00-20.00 óra között szervezett programban korlátozott számban lehetőség van a Bács-Kiskun Megyei Kórházban arra, hogy ingyenes szűrővizsgálatokat, bejelentkezés alapján, azonban beutaló nélkül, igénybe vehessünk. 


http://www.kecskemeti-hirhatar.hu/hirek/szuresek-ejszakaja-a-bacs-kiskun-megyei-korhazban


Szűrések Éjszakája Salgótarjánban


A 2014. április 25-én megrendezendő „Szűrések éjszakáján” 16:00-20:00-ig fogadja a Rendelőintézet (Salgótarján, Füleki út 54-56.) az érdeklődőket. A szűréseken való részvétel ingyenes, előzetes regisztráció nem szükséges.


http://www.infonograd.hu/hirolvas/permalink:szuresek-ejszakaja-salgotarjanban-2014-04-23-073000/


Szegeden is megtartják a Szűrés Éjszakáját


Az emlőrák korai felismerése érdekében maguk a nők tehetnek legtöbbet. Ebben segíti őket, ha részt vesznek a szűrővizsgálaton. Ám a szervezett szűrésre országosan behívott nőknek mindössze 46.8%-a vett részt vizsgálaton. A megyei arány ennél valamivel jobb, 58.7%, Szegeden pedig 68.7%-ban jelentek meg az érintettek. A megyében Makón a legrosszabb a részvételi arány, hiszen a meghívott nők 31.9% ment el a szervezett, ingyenes vizsgálatra.


http://szegedcafe.hu/2014/04/23/szegeden-is-megtartjak-a-szures-ejszakajat/

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.