Tanulni felnőttfejjel, munka mellett megterhelő, de mégis sok sikert kínáló feladat. Sok egészségügyi dolgozó a műszakos munka, az éjszakázás mellett hétvégénte tanul, hogy minél szélesebb tudással rendelkezzen.
2019.07.22.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház dolgozói fontosnak tartják ismereteik folyamatos megújítását. Úgy vélik, enélkül nem létezhet magas színvonalú gyógyítás és ápolás sem. Éppen ezért az elmúlt másfél évben az intézmény dolgozói közül saját és pályázati képzések keretében, több mint nyolcvan munkatárs ült be újból az iskolapadba.
A Képzési és ösztöndíj program az SZSZBMK-ban című EFOP projekt keretében a négy tagkórházat magába foglaló intézmény több képzés szervezésére pályázott, így összesen ötvenegyen jutnak végzettséghez a felnőtt intenzív szakápoló, a fertőtlenítő-sterilező, a geriátriai és krónikus beteg szakápoló, a műtéti szakasszisztens, a műtőssegéd-gipszmester, illetve a sugárterápiás szakasszisztens képzéseken.
A pályázott szakmák mindegyike hiányszakmának számít a hazai egészségügyi ellátórendszerben. A betegek biztonságos ellátása is jól képzett egészségügyi dolgozókat kíván meg, akik a gyógyulásban, rehabilitációban, egészségértésben és az egészségmagatartás kialakításában sokat adhatnak ahhoz, hogy a betegek minél nagyobb biztonságban lehessenek újra egészségesebbek, és azt hosszú távon képesek legyenek megtartani.
Idén februárban az intézmény önerőből egy másik, betegkísérőknek szóló továbbképzést is elindított, amelyet 22 dolgozó végezett el sikerrel.
A tanfolyamok célja a humánerőforrás megfelelő szintű biztosítása, hiszen az egészségügyi szolgáltatások minőségének, illetve biztonságos és hatékony működésének ez az elsődleges alapfeltétele. Az egészségügyi dolgozók továbbképzése elősegíti az ágazatban tartást, a hiányszakmák ismereteinek elsajátításával új feladatköröket láthatnak el, de a saját képzések indítása a munkaerő-utánpótlást is biztosítja.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.