Egymillió eurós támogatással fejlesztik három kórház infektológiai ellátását. 2019.09.13.
A fertőzés nem ismer határokat, ezért kiemelt jelentőségű az a projekt, amelyet vezető partnerként az Ungvári Megyei Klinikai Infektológiai Kórházzal, valamint a Munkácsi Megyei Gyermekkórházzal közösen valósít meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház.
A Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENI Határon átnyúló „Fertőző betegségek határok nélkül” elnevezésű együttműködési program keretében megvalósuló projekt tervdokumentációját ünnepélyes keretek között adta át a kórházak vezetőinek Ungváron a projektvezető kórház, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, Dr. Adorján Gusztáv. A 24 hónapig tartó program keretében az SZSZBMK a csaknem 100 millió forintos (mintegy 300 ezer euró) támogatásból egy mikrobiológiai tömegspektrográfot vásárol, amely a modern egészségügyi ellátáshoz, a leghatékonyabb és költséghatékonyabb kezelések biztosításához, a gyors diagnosztikához, a betegek biztonságának megőrzéséhez szükséges. A fehérgyarmati és a vásárosnaményi telephelyen a vízkezelő berendezések korszerűsítése történik meg, valamint reagenseket vásárolnak, amelyek a vizsgálatokhoz szükségesek. Ungváron laboratórium épül, a munkácsi gyermekkórházban a fertőzőosztály tárgyi és műszaki ellátottságát javítják, mindkét helyen fertőtlenítőlétesítményeket állítanak fel, s nagy hangsúlyt helyeznek az orvosok továbbképzésére a mikrobiológiai diagnosztika területén. Az eseményen Roman Snicer, a gyermekkórház főorvosa, a megyei közigazgatás egészségügyi szakbizottságának vezetője és Mihajlo Poljak, az ungvári székhelyű megyei infektológia főorvosa elmondta, a fejlesztés célja, hogy a gyors és minőségi bakteriológiai vizsgálatok segítségével a lehető legnagyobb mértékben csökkenjen a veszélyes és fertőző kórokozók azonosításának ideje, kijutásának lehetősége, valamint rövidüljön a betegek kórházi kezelése.
Mindkét határon túli intézményben fertőtlenítő létesítményeket telepítenek, melyek feladata a szennyvizek tisztítása. Szakmai képzések indulnak a két kárpátaljai kórház fertőzőosztályain dolgozó szakemberek bevonásával, a fertőző betegségek gyors diagnózisának felismerése és kezelése érdekében. A határon átnyúló projekt segítségével megelőzhetőek a bélrendszeri fertőzések terjedése a Kárpáti Eurorégióban, ahol évente 1100-1200 esetet vesznek nyilvántartásba. Megújul a Gyermekkórház fertőző osztálya, ahol évente 2500 kisbeteget ápolnak, a laboratóriumi fejlesztéssel pedig közel 30 ezer minta elemzése válik lehetővé. Az ungvári székhelyű megyei infektológián a tervek szerint ugyancsak 15 ezer minta elemzését tudják majd elvégezni. Az eseményen jelen volt Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviseletében dr. Loppert Balázs konzul, aki szerint Magyarország számára kiemelten fontos a Magyarországgal határos régiók fejlesztése, támogatása, aminek e project is jó példája. A konzul emlékeztetett arra, hogy, a magyar kormány többek között nagy értékű eszköz, oltóanyag támogatásban részesítette Kárpátalját több esetben is, s a továbbiakban is a gyümölcsöző és eredményes együttműködésre fog törekedni. Magyarországra a nyitott határok révén az afrikai migráció és a bevándorlás is veszélyt jelent, ezért nagyon fontos, hogy a behurcolt fertőzéseket, ahol csak lehet meg lehessen állítani. Ma már órák alatt eljuthat egy életveszélyes fertőzés egyik földrészről a másikra. A szakemberek a találkozón azt hangsúlyozták, hogy fontos a közös gondolkodás, a közös nyelv, hogy azonos paraméterek mentén próbálják meg beazonosítani a betegségeket és hozzá rendelni a terápiákat, ezzel is segítve a határon innen és túl az emberek biztonságát.

NNK feher logo

Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©

szechenyi 2020 also