A 2013-ban hatályba lépett kormányrendelet szerint a dohányzásra kijelölt helyeket, illetve a dohányzási tilalmat egységes formátumú táblákkal kell jelezni. A rendelet egy év türelmi időt határozott meg, amely 2014 március elsejével járt le. A táblák anyaga szabadon választható, de a felirat vagy jelzés méretének, színének, betűtípusának, betűméretének meg kell felelnie a jogszabályban foglaltaknak. Az új táblákon fel kell tüntetni a helyi tarifával hívható 06 40 200 493-as telefonszámot, amelyen a leszokáshoz nyújtanak támogatást, illetve a nemdohányzók védelméről szóló jogszabály előírásainak megszegésével kapcsolatban is észrevételt lehet tenni. Szerepelnie kell a www.leteszemacigit.hu internetes honlapcímnek is, ahol a leszokni vágyók kaphatnak segítséget.

tilos<em>a</em>dohanyzas<em>01

A feliratokat legalább A4-es méretben kell kihelyezni, és a magyar nyelvű szöveges tartalom mellett angolul, németül, franciául és oroszul is szerepelnie kell a "Dohányzásra kijelölt hely" és a "Tilos a dohányzás!" mondatoknak.

Az új táblán látható szimbólum a dohánytermékek közül csak a cigarettát ábrázolja, mivel ez a legelterjedtebb. A cigaretta mellett ugyanakkor a szivar, szivarka, pipadohány és más fogyasztási dohány, vagy egyéb dohány alapanyagú termék füstképződéssel járó fogyasztása is tilos. Ennek jelzésére szolgál a több nyelven feltüntetett „Tilos a dohányzás” felirat. Az új előírásoknak megfelelő, egységes formátumú táblák ellenőrzése 2014. március elsejével kezdődött. A megfelelő táblák hiányáért a bírság magánszeméllyel szemben 100.000-250.000 Ft közötti összeg lehet, míg intézmények, szervezetek, üzemeltető vagy gazdasági társaságok esetében az 1.000.000-2.500.000 forintot is elérheti. A jelölés anyaga nincs előírva, így akár papírra kinyomtatva is megfelel a szabályozásnak. A megfelelő „DOHÁNYZÁSRA KIJELÖLT HELY” és „TILOS A DOHÁNYZÁS” felirat, illetve jelzés letölthető az ÁNTSZ honlapjáról.

NNK feher logo

Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©

szechenyi 2020 also