30 nap, alkohol nélkül. Elsőre talán sokan nem veszik komolyan  a vállalást, aztán jön egy nehezebb nap vagy egy összejövetel, és máris elbukik a fogadalom. Valóban ennyire nehéz?

Ismét arra buzdít a Kék Pont Alapítvány, tanúsítsunk mértékletességet, és legyen egy hónap, amikor nem nyúlunk a pohár után. November elsejével elstartolt a Száraz November.

Magyarország alkoholfogyasztó nemzet, a magyar kultúra mindennapos részének tekintjük az italozást, ami Dávid Ferenc kampányfelelős szerint súlyos hiba.  Nem csak a mennyiség számít ugyanis, hanem a gyakoriság is. A Száraz November arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valaki naponta iszik, kockázati ivást folytat, kezdje el gondozni az örömét annak érdekében, hogy meg tudja azt tartani és ne egy betegség legyen a vége. Egyfajta utazásnak is tekinthető ez tulajdonképpen a saját személyiségünk bugyraiban, nem könnyű elfogadni a felismerést, sóvárgunk az ital után és nem bírunk ki pár hetet bor vagy tömény nélkül.

Különösen veszélyeztettek az egyetemisták. Új környezet, új kihívások, gólyabál, avatóünnepségek, vizsgaidőszak – megannyi tényező miatt nyúlnak a fiatalok a pohárhoz. Éppen ezért az idei kampánynak a fiatalok a kiemelt célcsoportja. Megdöbbentő, hogy a legfrissebb kutatások szerint a 19-26 évesek 30 százaléka, az egyetemistáknak csupán 10 százaléka nem fogyaszt egyáltalán alkoholt.

A Kék Pont Alapítvány angol mintára indította útjára 2016-ban a Száraz Novembert. A közösségi oldalukon bárki csatlakozhat a kihíváshoz, de mint azt Dávid Ferenc mondja, az a cél, hogy mindenki magának bizonyíthasson, próbára tegye, van-e önkontrollja. Becsléseik szerint többmillió emberhez jut el a kihívás híre, több tízezer ember pedig csatlakozik is hozzá, az persze más kérdés, minden résztvevő bírja is a végéig. Senkit sem ellenőriznek, ivott-e az illető egy korty bort, vagy egy pohárka sört – a lényeg, mennyire vagyunk őszinték magunkhoz, gy felismerjük-e, ha bizony gondunk van az alkohollal, és merünk-e segítséget kérni.

A Száraz Novembert mindenkinek ajánlják, főként azoknak, akik hetente egyszer vagy többször, de alkalmat találnak a koccintásra. Senkit sem hagynak magára, szakembereikkel bármikor fel lehet venni a kapcsolatot, sőt, azt is szívesen veszik, ha a résztvevők megosztják az alapítvánnyal tapasztalataikat, élményeiket. Hangsúlyozzák: ne kudarcnak éljük meg, ha elcsábulunk az egy hónap alatt, szolgáljon az inkább tanulságul.

NNK feher logo

Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©

szechenyi 2020 also