Szűrés

  • Székesfehérváron számtalan szűrőprogrammal várják a lakosságot, többek között már hetedik alkalommal szervezik meg az Öreghegyi Egészségnapot. Szeptember 14-én a városrész közösségi házában várják az érdeklődőket.
  • Szeptember 14-én különböző szűrőprogramokkal a veszprémieket, a megyeszékhely ugyanis a következő állomása az országos rendezvénysorozatnak. Akik részt vesznek a szűréseken, a Csolnoky Ferenc Kórháznak is segítenek.
  • A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében található Barabás központjában gyűltek össze a helyiek, hogy éljenek azzal a lehetőséggel, mely szinte házhoz vitte az egészség megőrzéséhez hozzásegítő szűréseket.
  • A szájüregi daganat az egyik leggyakoribb tumoros megbetegedés ma Magyarországon, pedig a tünetek korán észrevehetők.
  • Egymillió ember mindennapjait keseríti meg a parlagfű, amelynek a hamarosan szezonja kezdődik. Vajon az ismert allergia gyógyszerek mellett segíthet-e a keresztallergének elkerülése?
  • Kampányt indított a kormány a Nemzeti Népegészségügyi Központtal a hátrányos helyzetű településeken élők egészségéért Helybe visszük a szűrővizsgálatokat címmel. A program első állomásaként Rimócon ingyenes szűrővizsgálatokkal és a prevenciós szolgáltatásokkal várják a lakosságot a szűrőbuszokon.
  • Legtöbben a nyári vakáció jó részét a szabadban töltjük, így több napsugárzás éri bőrünket, mint máskor. A rendszeres és túlzásba vitt napozás azonban nagyon káros. A kóros napártalomról és lehetséges következményeiről dr. Péter Ivánnal, a Komlói Kórház bőrgyógyász főorvosa beszélt.
  • Negyedik alkalommal került sor szervezett szűrővizsgálatok végzésére a váci Jávorszky Ödön Kórház járóbeteg-szakrendelőjében az Egészségfejlesztési Iroda (EFI) jóvoltából június 18-án és 19-én.
  • A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat idén egy véradókampánnyal indította a nyarat. **“Az élet nyáron sem állhat meg! Adj vért!”** című kampányban résztvevőkre értékes heti, havi nyeremények várnak és egy fődíjat is kisorsolnak a véradók között.
  • A Nemzetközi Hypertonia Társaság és a Hypertonia Világ Liga mozgalmat hirdetett 2018 májusára (May Measurement Month 2018 – MMM18).
  • Napjainkban egyre inkább jellemző az egészségtudatosság, melynek eredményeként egyre többen tünetmentesen, megnyugvást keresve kérjük háziorvosunkat a különböző szűrővizsgálatok elrendelésére. Azonban még mindig sokan vannak, akik meghívóval vagy behívóval is hatalmas stresszként élik meg az egyes alkalmakat és emiatt elmulasztják a részvételt.
  • 1988 óta a WHO kezdeményezésére december elsején tartják az AIDS Világnapját. Ezen a napon a világ minden táján rendezvényeket szerveznek azzal a fő céllal, hogy felhívják a figyelmet a HIV-vel élő emberekre és a HIV/AIDS járvány elleni küzdelemre. Ennek a küzdelemnek 3 fő területe a megelőzés, a diagnosztika és a kezelés. Ezekre célszerű fordított sorrendben kitérni, mivel a kezelés területén történt a legnagyobb előrelépés.
  • Az endometriózis a meddőség egyik leggyakoribb oka. Krónikus betegség, ami fájdalmas tüneteket okozhat és hazánkban több mint 200.000 nőt érint. Kulcsfontosságú, hogy a nők tudatosak legyenek – ismerjék a testüket, figyeljenek oda magukra és merjenek kérdezni és kommunikálni orvosaikkal is
  • A korai felismerés érdekében bizonyos kor fölött már nem elég az önvizsgálat, hanem rendszeres időközönként szükség van mammográfiára is.
  • Mit tehetünk a hétköznapokban addig, amíg egészségesek vagyunk, illetve annak gondoljuk magunkat? Az emlők rendszeres és szabályszerű önvizsgálata kulcsfontosságú az emlődaganatok felismerésében.
  • A csontritkulás - orvosi szóval osteoporosis - a csont minőségi és mennyiségi változását jelenti, melynek során károsodik a csont szerkezete. A kezdetben tünetmentes, néma kórként is emlegetett betegséget hazánkban is elsősorban az érintettek magas száma teszi fontossá: a csontritkulás Magyarországon közel 900 000 embert érint, az Európai Uniós adatok szerint pedig minden harmadik menopauzán átesett nő és minden ötödik ötven év feletti férfi szenved ebben a betegségben.
  • Nyáron nemcsak a napimádók bőre számíthat extra igénybevételre: többet tartózkodunk a szabadban, kisebb bőrfelületet véd a ruha, fokozott folyadékvesztéssel és izzadással számolhatunk a nagy meleg miatt. Sokan szeretik a napozást, a kellemes melegben történő napfürdőzést. Azonban a napsugárzásnak lehetnek kellemetlen mellékhatásai is. Fontos, hogy mindig legyünk felkészültek, és elővigyázatosak már tavasszal is, mert a gyakori leégésnek akár súlyosabb következményei is lehetnek.
  • Mit tehetünk a hétköznapokban addig, amíg egészségesek vagyunk, illetve annak gondoljuk magunkat?
  • Napjainkban a „szűrés” mind gyakrabban használt, divatossá vált fogalom. Fontosságát mind meggyőzőbben ajánlják a közösségek figyelmébe, sulykolják az emberek tudatába, és sokféle tevékenységre alkalmazzák.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.