Szűrés

  • A tüdődaganat kialakulásának kockázatát felmérő, okostelefonokra letölthető alkalmazást fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetem orvosai. Nézze meg, hogyan működik.
  • A korábbinál kétszer több petefészekrákos esetet képes feltárni egy új vizsgálati módszer, amelyet amerikai kutatók fejlesztettek ki, és amelynek harmadik fázisú klinikai próbáit Nagy-Britanniában végezték.
  • A rákban szenvedő embereknek rövidebb telomerei vannak; ezek a kromoszómák végén lévő „védőkupakok” védik meg a DNS-t a károsodástól. „Azt tapasztaltuk, hogy a daganat eltéríti a telomer rövidülését azért, hogy képes legyen a szervezetben fejlődni” – fogalmazott a kutatás vezetője.
  • A hagyományosnál kétszer hatásosabb lehet az alacsony dózisú sugárkezelés, vagyis a brachyterápia a prosztatarák ellen – derült ki egy nagy léptékű, hosszú távú kanadai kutatásból.
  • A daganatos megbetegedések gyakoriságát, illetve halálozási arányát tekintve a hazai és a nemzetközi helyzet is kedvezőtlen. A rák egyaránt szedi áldozatait a fejlett és a fejlődő országokban is, a világ rákstatisztikáját a tüdőrák vezeti. A kór elkerülése érdekében nagy hangsúlyt kell fektetni a korai felvilágosításra, az egészségtudatosság fejlesztésére, ezeken keresztül pedig a kockázatcsökkentésre.
  • Megmentette egy nő életét a közelmúltban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) orvosainak az az okostelefonokra letölthető alkalmazása, amelyet a tüdődaganat kialakulásának kockázati felmérésére fejlesztettek ki.
  • A humán papillomavírus (HPV) elleni önkéntes védőoltás bevezetésének első évében 80 százalék feletti átoltottságot ért el Magyarország, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredmény – olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapján.
  • Ha a lakosság legalább hetven százaléka részt venne az ingyenes szűrővizsgálatokon, néhány éven belül ezrek idő előtti elhalálozása lenne elkerülhető. A szűrővizsgálat nem valamilyen, az egyén bosszantására kitalált aktus, hanem sokszor életmentő eljárás.
  • Új elemekkel egészítette ki a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) az Európai Rákellenes Kódex új, kibővített negyedik kiadását, a kockázatok csökkentéséről szóló listát Magyarországon is közzétették.
  • Az utóbbi öt évben folyamatos csökken Magyarországon a TBC-megbetegedések száma – írta az Egészségügyért Felelős Államtitkárság kedden, a tuberkulózis világnapján.
  • Ha óvni akarja a veséjét, érdemes betartani a nyolc aranyszabályt. Ismert emberek mondják el, miről is van szó.

  • Íme három infografika arról, hogyan alakultak a TBC-s megbetegedések Magyarországon és a világon.
  • A magzati rendellenesség időbeni felismerését segítő készüléket mutattak be pénteken a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézetben.
  • Európa-szerte Magyarországon halnak meg a legtöbben szájüregi rák következtében. Az adatok szerint drámai a fog-helyzet,, pedig a száj higiéné elhanyagolásának nagyon súlyos következményei lehetnek. Március 20. az Egészséges Száj Napja. A szakmai szervezetek prevenciós napot szerveznek.
  • Második alkalommal hirdette meg a CsaládfőMentő programot a Magyar Rákellenes Liga prosztatarák elleni küzdelem jegyében. A program elődleges célszemélyei a nők, akik segíthetnek abban, hogy a férfiak egészségmagatartása javuljon, időben forduljanak szakemberhez, ha a betegségre jellemző tünetek jelentkeznek. Az egeszseg.hu kérdéseire Dr. Simon Tamás professzor emeritus, a Magyar Rákellenes Liga elnöke válaszolt.
  • A vesebetegségek megelőzésében az egyénnek és a gyógyítóknak is fontos szerepe van. Fontos tisztában lenni a rizikófaktorokkal, s érdemes követni a nyolc aranyszabályt. Az egeszseg.hu kérdéseire Prof. Dr. Reusz György válaszolt. Március 12. a Vese Világnapja.
  • Magyarországon évente több mint félmillió vesebeteg embert kezelnek. Sokáig lappangó, hirtelen lecsapó betegségről van szó. Mint a legtöbb megbetegedés esetében, itt is nagyon fontos a megelőzés és a tudatosság. Március 12. a Vese Világnapja.
  • Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a folsav milyen kiemelkedő fontossággal bír a veleszületett rendellenességek megelőzése szempontjából. Ez a kockázatcsökkentő vitamin megfelelő mennyiségben történő szedése elemi fontossággal bír már a várandósságot megelőző időszakban is, ugyanakkor tény, hogy a szervezet egészséges működéséhez napi szinten biztosítani kell a bevitelt.
  • A várandósan dohányzó anya születendő lánygyermekénél megnő a kockázata annak, hogy későbbi életében petefészekrák vagy mellrák alakuljon ki nála – erre az eredményre jutottak ausztrál kutatók, akik csütörtökön publikálták eredményeiket.
  • A hasnyálmirigyrák a rosszindulatú daganatok egyik legvégzetesebb fajtája, most egy átfogó vizsgálat új lehetőségeket nyithat meg.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.