Aki a címet olvasván azt gondolja, hogy Bruce Willis akció-sorozatáról lesz szó, az bizony téved! Bár hősök milliói vívják napi harcukat a cigivel, a katarzis nagy valószínűséggel elmarad, sőt, a történet tragikusan ér véget.

Kimeríthetetlen vitatéma a dohányzás. Bár európai, sőt világszinten egyre több tudományos eredményre alapozott kampány igyekszik kivarázsolni emberek millióit a füst és a nikotin bűvköréből, azért még szívják… és persze szívnak rendesen, bagósok és antibagósok egyaránt.


A dohányzás káros az egészségre – ez a tétel vitán felül áll. A cigaretta elsősorban a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában játszik szerepet, valamint tüdőrákot okoz. A két klasszikus érv, hogy miért nyúlnak a „fekete dobozhoz” a dohányosok, az a fogyás és az idegesség leküzdése. Kétségtelen, hogy a dohányzástól csökken az egyén testsúlya, ám ez igen drága módja a fogyásnak, nemcsak anyagilag, hanem azért is, mert az életével fizethet érte az illető.


2013-ban a felnőtt lakosság 22%-a dohányzott. Még elkeserítőbb a statisztika, hogy a fiatalok (13-15 évesek körében) növekszik a naponta dohányzók száma. Egy összefüggő elemzés értelmében hatszor nagyobb eséllyel gyújtanak rá azok a fiatalok, akiknek a barátai dohányoznak, míg a dohányzás pozitív megítélése (trendi, cool, stb.) vagy a szülők dohányzása is „csak” kétszeres esélyt jelent.  Minél korábban kezdik, annál rosszabbak a leszokási esélyeik.



A másik beszédes statisztika, hogy Magyarországon az első számú halálokok között szerepelnek a szív- és érrendszeri betegségek (persze a dohányzás mellett ezek sok minden mástól is kialakulnak), második helyen a daganatos megbetegedések állnak.


És most nézzük a konkrét számokat!


2010-ben a magyar társadalom dohányzással kapcsolatos kiadásai 441 milliárd forintra rúgtak, az állami bevételek ugyanakkor meghaladták a 360 milliárd forintot. Ebből az államra háruló kiadások megközelítették a 300 milliárd forintot, melynek háromnegyede, vagyis 225 milliárd az E-Alapot terhelte. A dohányzás egészségügyi költségvetést (E-Alap) terhelő közvetlen kiadásai elérték annak 15%-át, és a 2010 évi hiányának közel két és félszeresére rúgtak.


A dohányzás okozta kiadások közül a legnagyobb összeget a gyógyszerkiadások (támogatás + térítési díj) jelentették 108 milliárd Ft-tal, mely a teljes kiadás 24%-a. A fekvőbeteg ellátás 88 milliárd Ft volt, mely az összkiadás 20%-a, a korai halálozás miatti jövedelemveszteség 78 milliárd Ft-ot jelentett, mely a teljes kiadás 18%-a, a 73 milliárd Ft-nyi rokkantsági nyugdíj  pedig 17%-os részesedést tett ki. Ezek együttesen a kiadások közel 80%-át ölelték fel.


A magyarországi dohányzás miatt fellépő, egyéni és állami összes kiadás, illetve bevétel szaldója 80 milliárd forint veszteség volt 2010-ben.


S hogy milyen tanulság vonható le a statisztikából?


A fenti kiadások ellenére még mindig nem elég drága az életünk, John McClane-ként (A Die Hard epizódok főhőse) harcolunk sok-sok felvonáson keresztül, de a végén sajnos nem győzedelmeskedünk a „rossz felett”, hanem belehalunk a küzdelembe!


Hogy mi kell a leszokáshoz? A szakemberek sem tudnak mást mondani: döntés és hatalmas akaraterő. Akinek ez megvan, az meg tudja tenni. Rendelkezésre áll számos gyógyszer, segédeszköz, fórum, szakmai támogató hálózat, internetes kalkulációs tábla, stb.


A tény, hogy valaki motivál, folyamatosan érdeklődik, ellenőriz, sokat segíthet! Forduljunk hozzájuk bizalommal – csak hogy mi is valódi akcióhőssé válhassunk! 


További információk: www.leszokaspont.huwww.koranyi.huwww.leteszemacigit.huhttp://www.egeszseg.hu/


Ingyenesen hívható leszokási telefonos szolgáltatás: 06 80 44 20 44


 

NNK feher logo

Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©

szechenyi 2020 also