Az általános iskolásba járó felsős diákok csaknem kétharmada már kipróbálta a dohányzást, 7 százalékuk pedig naponta dohányzik.

A kamaszkorra jellemző a határok próbálgatása, ilyenkor a fiatalok többsége mindent kipróbál, amire a felnőttek azt mondják, hogy tilos. A 13-15 éves korosztály dohányzási térképe azonban még ennek tudatában is sokkolóan hat.


100-ból 57 gyerek kipróbálta a dohányzást, Minden harmadik pedig rendszeresen fogyaszt valamilyen dohányterméket. A naponta cigarettázók aránya 7 százalék. Emellett a megkérdezett diákok negyede elképzelhetőnek tartja, hogy később rászokjon a dohányzásra.


cigaretta dohanyzas


Az eredmény kialakulásában valószínűleg nagy a szerepe annak, hogy a válaszadók csaknem fele otthon is ki van téve a passzív dohányzásnak, vagyis a szülők a gyerek jelenlétében is dohányoznak.


A leszokást, vagy éppen dohányzás káros hatásait közvetítő üzenetek ugyan túlnyomó részt eljutnak a diákokhoz, ennek ellenére a dohányzó gyerekek negyede úgy érzi, hogy reggel egy cigarettával kell kezdenie a napot.


Az adat felvétel idején (2012) a kamaszok 45 százaléka boltban vette a cigarettát. Az Egészségügyi Világszervezet felmérésben csaknem 4000 ezer gyerek vett részt Magyarországon.

NNK feher logo

Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©

szechenyi 2020 also