Az édesanyák akár öreg nagymamaként is képesek felidézni, amikor a kisgyermekük megtette az első lépéseket, amikor először nevetett hangosan, amikor széttrancsírozta az egyéves szülinapi tortáját, vagy amikor a szomszédéknál akkorát esett, mint egy ólajtó. De maguk a már felnőtt kisgyermekek nem emlékeznek semmire. Ezt nevezzük gyermekkori amnéziának.

Felnőtt fejjel, ha megpróbáljuk felidézni az első gyermekkori emlékképeinket, az első, ami beugrik körülbelül 3-4 éves korunkból származhat. Az előtte eltelt időt homály fedi… A gyermekkori amnézia tehát nem betegség, hanem egy minden emberre jellemző, sok tényező kölcsönhatásából kialakult természetes jelenség. Így a valóságban Harry Potter sem emlékezhetne a szülei halálára, a gyilkos átokra, vagy Voldemort nagyúr fagyos kacagására.

Mindez nem azt jelenti, hogy a kisgyermekek nem emlékezhetnek semmire, hiszen sokszor megfigyelhető, hogy a kétéves apróságok már fel tudnak idézni egy-egy múltbeli történést, amit felnőtt korukra általában teljesen „törölnek”. Ezek az emlékek viszont nagyban különböznek a felnőttekétől, kevésbé részletesek, színesek, gyakran széttöredezettek és sokkal inkább a kisgyermek megszerzett tudását mutatják meg, mintsem magának az eseménynek a visszaidézését.

A felidézhetetlen emlékekért leginkább az agy egyik területe, a halántéklebeny középső részén elhelyezkedő hippocampus a felelős, ami a születéskor még nem alakul ki egészen. A hippocampus 3-4 éves korunkig - tehát az első emlékek kialakulásáig - még számos változáson megy keresztül. A kifejlődött hippocampus segít abban, hogy egy cselekmény mozzanatait összekapcsolja úgy, hogy később emlékként előhívhatóak legyenek. Így például, ha egy-egy emlékünkre gondolunk azon túl, hogy emlékszünk a konkrét eseményre, fel tudjuk idézni az idejét, a helyszínt, de sok esetben a bennünk lejátszódó érzelmeket is.

Felvetődhet viszont a kérdés, hogy miért van szükség arra, hogy a hippocampus ilyen sokára fejlődjön ki teljesen. Az emlékezetkutatók szerint a kisbabák legfontosabb feladata kezdetben, hogy felhalmozzanak egy hasznosítható tudást. Azaz lényegesebb, hogy megtanulja, hogy a bögre forró, mint hogy fel tudja idézni azt az emléket, amikor megégette az ujját vele.  Sokak szerint az egész elméletet megkérdőjelezi, hogy vannak olyanok, akik már 1-2 éves korukban történt eseményeket is fel tudnak eleveníteni. Bár ez a kérdés valóban válaszokat vár az emlékezetkutatóktól, azonban az elmondható, hogy sok történésre csak azért emlékezünk, mert többször hallottuk mások szájából, és ezért úgy éljük meg, mintha a saját emlékünk lenne.

Forrás: Mindennapi Pszichológia