A mai gyerekek billentyűzettel a kezükben nőnek fel. A kamasz gyerekek napokon keresztül csak a géppel játszanak, a kisiskolások délutánokon át chatelnek, de már az óvodások is teljes természetességgel nyomkodják a billentyűzetet és az érintőképernyőket. Viszont nem nevezhetünk mindenkit internet függőnek, azért mert internetezik, ahogy azt sem nevezzük alkoholistának, aki időnként megiszik mondjuk egy pohár bort. A mai világban a gyermekeinknek (és nekünk is) kifejezetten szükségük van mindennapi életükhöz bizonyos szintű technikai és informatikai tudásra. Az internet egy óriási lehetőség, mely képes kinyitni a világot, információt, segítséget nyújt. Viszont túlzott használatának vannak veszélyei, az internet függőség valós probléma.
###Mi az internetfüggőség
A kényszeres, egész életmódot átalakító, kontrollvesztett internetezés a függőségek között új szindrómának számít. A dependenciák közül a nem-kémiai függőségek (alkohol, drog stb.) tehát a viselkedési addikciók közé tartozik. Az internetfüggőség sokrétű jelenség: egyesek céltalanul szörföznek a neten, mások közösségi portálokon "élik az életüket", megint mások internetes játékoktól válnak függővé. Az internetfüggőség túlzott internet használatot jelent, mely akadályozza a napi életvitelt. Az internetfüggők egész életmódja átalakul, s bár vitatott a szakirodalomban ennek a függőségnek a definíciója, az nevezhető internetfüggőnek, aki a munkáján, hivatásán kívül vagy valamilyen más, elkerülhetetlen okot leszámítva, a szükségesnél jóval több időt – bizonyos definíciók szerint hat óránál többet – tölt el internetezéssel. Az érintettek saját elhatározásukból képtelenek csökkenteni az internethasználatot, amitől ha megfosztják őket, szinte elvonási tüneteik lesznek: idegessé, nyugtalanná, ingerlékennyé válnak.
###Előfordulása
Az internetfüggőség elterjedtségéről nincsenek megbízható statisztikák, hiszen az érintettek nem mindig kerülnek kapcsolatba szakértő orvosokkal, pszichológusokkal. A közösségi portálokon túl sok időt töltő személyek csak egy részét teszik ki ennek a csoportnak. Előfordul, hogy nem az érintett személy, hanem a rokonok vagy hatóságok hívják fel az orvosok figyelmét egy-egy esetre. A számítógépes játékoktól függővé válók a munkahelyüket veszíthetik el, napi életvitelük is teljesen felborul, idejük nagy részét a számítógép előtt töltik, tanulmányi eredményük romlik. Az internetfüggők életvitele, napi életritmusa is felborul. Az internetfüggők részarányát az internetező fiatalok teljes köréhez szokták általában viszonyítani, az adatok 8-10 százalék körül mozognak, de a statisztikák rendkívül bizonytalanok, hiszen a viszonyítási alap és a diagnózis is vitatott.
###Kialakulása
Kialakulásában elsődleges szerepet játszanak az internet sajátosságai: A web lehetővé teszi a legkülönbözőbb információkhoz való könnyű és gyors hozzáférést, az elektronikus levelezést, virtuális közösségek kialakulását, és az emberi kapcsolatok egy új típusának létrejöttét, mely a földrajzi, kulturális és nyelvbeli különbségek áthidalásával sajátos szubkultúrát határoz meg. A számítógép képernyője előtt ülő internet-felhasználók részéről hamar megnyilvánult egyféle érzelmi kötődés az úgynevezett online tevékenységek, közösségek és az újonnan kialakult sajátos ismeretségek, barátságok irányában. Az internet lehetővé teszi a kapcsolatteremtést, kommunikációt, játékot a többi internet-felhasználóval, oly módon, hogy nem szükséges az egyénnek felfednie valódi azonosságát. Sok internetező egyféle álarcot alakít ki magának, és ezzel az új, kedve szerint beállított identitással vesz részt a hálózat "életében". A kialakuló "arc nélküli közösségek" sajátos intimitást hordoznak, saját "játékszabályok" alakulnak ki. Lehetőséget nyújtanak a valóságból való kilépésre, és egy virtuális közeg nyújtotta új lehetőségek átélésére.
Az internetfüggőség fokozatosan alakul ki. Először rövidebb ideig, majd egyre hosszabban foglalkoznak a nettel az érintettek. Végül a függőség állapotában az egyén számára "megszűnik a számítógépen kívüli világ". Az ilyen emberek sokszor magányosak, depresszióra hajlamosak.
###Diagnózisa
Az internetfüggőség diagnózisáról vita folyik a szakirodalomban, általában akkor állapítják meg ezt a szindrómát, ha az életvitele teljesen átalakul a páciensnek. Kényszeresen és kontrollvesztett állapotban interneteznek ilyenkor az érintettek, általában napi hat óránál többet töltenek úgy a számítógép előtt, hogy ez a tevékenységük nem függ össze a munkájukkal vagy más okvetlenül szükséges tevékenységgel. Hozzátartozik ehhez az is, hogy az internethasználat csökkentésére saját elhatározásukból nem képesek.
###Tünetei
Az alábbiak közül legalább négy, vagy több igaz állítás után lehet gyanakodni, hogy az egyén internetfüggő:
  • nem tud másra gondolni, mint az internetre, mikor nincs gépközelben,
  • nem tudja kontrollálni az internet előtt töltött időt,
  • ingerült, és türelmetlen, mikor nincs gépnél,
  • nem mond igazat, ha arról kérdezik, hogy mennyit internetezett,
  • gyermek esetén a tanulmányi eredmény romlik,
  • baráti kapcsolatok megváltoznak, kevesebb lesz a régi barát, megszűnnek az eddig megszokott szociális tevékenységek (edzés, találkozások a barátokkal),
  • a virtuális világ előnyben részesítése a valósághoz képest.

A számítógépes játékoktól függőek a kezdeti fokozatos belelendülés után egyszer csak azt veszik észre, hogy nem feküdtek le aludni, mert átjátszották az éjszakát. Másnap nem tudnak tanulni, dolgozni. Kimaradnak a munkahelyükről, az iskolából, felsőoktatási intézményből. Mások egyszerűen elfelejtenek enni: például az édesanyjuk viszi nekik az ételt, mert ők nem tudnak elszakadni a géptől.
###Kezelése
Gyógyszeres kezelés nincs az internetfüggőségre, kognitív viselkedésterápia segíthet leginkább – tehát szakemberhez kell fordulni. A "leszokás" a siker, de ez sokszor csak átmeneti állapot. A számítógépes játékokat folytatóknál fontos, hogy valaki korlátozza a játékra szánt időt, határt szabjon annak, hogy mennyire forgatja fel az életét a tevékenység. A pszichológus, pszichiáter-addiktológus feladata ilyenkor az alternatív életlehetőségek felmutatása, a kognitív viselkedésterápia pedig segít az életmód megváltoztatásában. Szűrőprogramokat is lehet alkalmazni, amelyek bizonyos oldalakat, tevékenységeket korlátoznak az interneten. Különösen a játékok korlátozására lehet szükség.
###Megelőzése
Fontos a gyermekek számára a szülői példa, mert a gyermekek a látott viselkedési mintákat követik. Ha csak beszélünk róla, hogy ez a viselkedési forma nem egészséges, de közben minden estét a gép előtt, vagy a televízió előtt töltünk, ha a közös programok helyett csak az okos telefonjainkon netezünk, akkor jó eséllyel fogja ezt tenni gyermekünk is. A gyerekek nem azt követik, amit mondunk, hanem elsősorban azt, amit látnak tőlünk. Elengedhetetlen, hogy valaki korlátozza az internetezésre szánt időt, határt szabjon annak, hogy mennyire forgatja fel az életét a tevékenység. Csakhogy ez ma már sokszor nehéz: a számítógépet nem lehet végleg kikapcsolni, eltávolítani egy ember életéből, hiszen a munkájához, tanulásához, ügyeinek intézéséhez is kötődik.
Hogyan óvhatjuk meg a gyermekeinket attól, hogy internetfüggő legyen?
  • Határozott szabályok. A megadott internet időt mindig tartsuk, és tartassuk be. Ha az napi egy óra, akkor legyen egy óra.
  • Programok, lehetőségek biztosítása a számítógéptől, az internettől függetlenül is (sport, kirándulás, barátokkal való program (személyesen, nem online)).
  • A tanulmányi eredmények szinten tartása, mint az internet egyik feltétele.
  • A szociális tevékenységek fenntartása, edzések, internettől független szabadidős tevékenységek, különórák, mint az internet egy másik feltétele.
  • A számítógép ne legyen a gyermek szobájában! Ezzel könnyen elszigetelheti magát a gyermek!
  • Emellett az igazi megoldás a szülői figyelem, értékes együtt töltött idő, a biztonság, az elfogadás, és a szeretet megadása a legbiztosabb alternatíva.

NNK feher logo

Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©

szechenyi 2020 also