Sok vita van arról, hogy a szülő vagy az iskola feladata-e a gyerekek egészségtudatosságra nevelésre. Mára az tűnik a leginkább célravezetőnek, ha nem egy szereplőre próbáljuk rátolni a felelősséget, hanem együttes erővel segítjük a gyerekeket ezen a területen is.

Örök dilemmának tűnik, hogy a szülő vagy az iskola felelőssége-e a gyerekek egészségfejlesztése és egészségnevelése. A Winn és Postman kutatópáros szerint az egyértelműen látszik, hogy a fejlett országokban a szülőknek egyre kevesebb idejük jut gyermekeik nevelésére, így természetesen az egészséges életmódra való noszogatásra, tanítgatásra is. A helyüket egyre inkább a tömegkommunikációs eszközök (a tévé és az internet), illetve a kortársak veszik át. Ezek azonban nem mindig a megfelelő üzeneteket közvetítik a számukra, hiszen a TV-műsorok, illetve a honlapok többsége mégiscsak a felnőtt korosztálynak szól. És persze az is igaz, hogy általában nagyon kevés szó esik az egészségmegőrzés fontosságáról a tévécsatornákon, a minőségi gyerekműsorok pedig csak elvétve akadnak.


És mi a helyzet az iskolákkal? Ha a hivatalos, papírszagú helyzetet nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy az iskolák a Nemzeti Alaptanterv kerettanterveiben foglalkoznak az egészségfejlesztés feladataival. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a szaktanárokat arra kérik, hogy valamilyen formában - akár indirekt módon - csempésszék bele az egészség témáját a saját tantárgyukba. Ilyen lehet például az, hogy összeadni 3 banán és 4 narancs segítségével tanulhatnak az elsősök, vagy hogy az angolórán nem a különféle számítógépes kütyük, hanem a sport vagy a tánc kapcsán tanulják meg az egyszerű múlt időt.


Fotó: Korean Resource Center / Flickr


Az iskolai egészségfejlesztés persze nemcsak a tanároktól várható el, fontos szerepük lehet az iskolaorvosnak, a védőnőknek és akár a külsős szakembereknek is. A sok szempontból a védőnők a leginkább rátermettek erre a feladatra: megvan a végzettségük és általában a kellő tapasztalatuk is ahhoz, hogy a gyerekekkel ilyen témákról beszélgethessenek. Sok esetben a külsős szakemberek – például civil szervezetek képviselői – mutatnak be olyan speciális tudást igénylő témaköröket, mint például a szexualitás, a drog vagy az alkoholfogyasztás. A fentieken kívül hasznos támaszt nyújthatnak még a témában a kortárs-oktatók, például az orvostanhallgatók. Ők azok, akik korban nagyon közel állnak a diákokhoz, de képzettségük révén egy adott témában már „szakemberek”, így a fiatalok oktatásában részt tudnak venni. A diákok éppen a „korközelség” miatt szeretik ezt a fajta megoldást. A viselkedésük, gondolkodásuk nagyon közel áll a diákokhoz. A fentieken kívül az egészségfejlesztők, de akár az ifjúságvédelmisek is sokat segíthetnek az iskolai egészségfejlesztésben.


S mindezt mégis hogyan, milyen formában lehet megvalósítani? A frontális előadások – tehát amikor a tanár mondja, a diák pedig csak hallgatja – abban az esetben lehetnek hatékonyak, amikor olyan speciális témák feldolgozására kerül sor, mint például a HIV/AIDS prevenció vagy az STD (szexuális úton terjedő betegségek). A legtöbb szituációban mégis inkább az interaktív foglalkozások bizonyulnak a leghatékonyabbnak, hiszen ilyen keretek között a gyerekek a saját bőrükön, tapasztalati úton mélyülhetnek el új ismereteikben. Az ilyen tudás általában maradandóbb és valószínűleg a jövőben is könnyebben előhívható – akár éles helyzetekben is. Nagyon fontos: az egészségfejlesztés akkor a leghatékonyabb, ha a gyerekek igényeit figyelembe veszi, megfelel az életkori sajátosságoknak, és ha a témát a lehető legközelebb visszi a gyerekekhez, hiszen a tudás így épülhet be a leginkább a gyakorlatba. S ha ráadásként egyszerre több csatornán – a tanár nénin, az anyukán, apukán vagy éppen az egészségfejlesztőn – keresztül jön ugyanaz a pozitív üzenet a gyerkőc felé, már biztosan jó úton vagyunk a siker felé.


Forrás: Winn, M. Gyerekek gyermekkor nélkül; Gondolat, Budapest (1990)

NNK feher logo

Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©

szechenyi 2020 also