A Eurohealthnet szervezet által működtetett hároméves #Schools4Health projekt 2023 januárjában indult, amelyhez a Nemzeti Népegészségügyi Központ kijelölt szervként csatlakozott.

A #Schools4Health célkitűzése, hogy bevezesse, megszilárdítsa és fenntartsa a részvételen alapuló, egész iskolára kiterjedő egészségfejlesztést. A szakértők iskolák bevonásával egészséges táplálkozással, a fizikai aktivitással és a mentális egészséggel kapcsolatos jó gyakorlatokat alkalmaznak pilot-szerűen, annak érdekében, hogy az egészséges életmódot népszerűsítsék, az egészségműveltséget növeljék, és hozzájáruljanak az egészségfejlesztő iskola (HPS) megközelítés eredményességéhez.

A programban résztvevő országok - Belgium, Magyarország, Görögország, Dánia, Hollandia, Szlovénia, Spanyolország, Románia, Lettország, Németország - általános- és középiskolái vesznek részt a projektben (két-két iskola országonként, összesen 16). A szakértők megállapodnak az iskolákkal mely jó gyakorlat bevezetését támogatják, ezt követően adaptálásra, végrehajtásra és értékelésre kerül sor.

Fontos, hogy olyan gyakorlatok kerüljenek bevezetésre, amelyek átruházhatók az adott ország sajátosságait figyelembe véve, valamint az erőforrások (humán és pénzügyi) elégségesek legyenek, érdeklődés és lelkesedés fogadja a kezdeményezést az iskolai közösség körében. A projekt során külön figyelmet kell szentelni a méltányosságra, kiemelten a hátrányos helyzetű tanulókra.

A projekt által biztosított útmutatás részletes információt tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az iskolák hogyan vonhatják be a pedagógusokat, a diákokat és az iskolai közösséget (szülőket és más érdekelt feleket) a jógyakorlatokba, ezzel biztosítva a feladatok befogadását és hatékonyságát.

További információk a kezdeményezésről a schools4health.eu oldalon.

NNK feher logo

Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©

szechenyi 2020 also