Ha felüti a fejét egy betegség, bármiféle probléma a testünkkel, a lelkünkkel, sokszor védekezünk azzal, hogy hajlamunk van rá. Pedig a hajlamok ellen is lehet, sőt érdemes is tenni – az egészségesebb jövő érdekében!

Hajlam = biztos jövő?

A hajlam bizonyos dolgok iránt többféle lehet: genetikus, illetve gyakorlat, szokás által megszerzett. A testtel kapcsolatban nagyon gyakran emlegetjük a hajlam szó, főképp az elhízásra vagy bizonyos betegségekre utalva. A hajlam azonban nem azt jelenti, hogy ha valahol a családban előfordultak bizonyos betegségek vagy jelentős elhízás, akkor azoknak feltétlenül meg kell ismétlődniük.
###A hajlamok ellen lehet, és érdemes is tenni!
Dr. Cserháti Zoltán, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet munkatársa hangsúlyozza, egészségügyi értelemben a hajlam valamilyen fogékonyságot jelent betegségekre, bizonyos állapotokra. Az ilyen fogékonyság esetén az átlagnál nagyobb a valószínűsége, hogy megkapjuk az adott betegséget, de ez nem biztos, hogy bekövetkezik. (Az olyan esetekben, amikor egy genetikai elváltozás biztosan betegséget, tüneteket okoz, nem hajlamról, hanem genetikailag meghatározott betegségekről beszélhetünk.) Egy öröklött, genetikai hajlam esetében lényegesek a környezeti hatások is, általában többtényezős, hogy kiváltódik-e a betegség. Ha úgy gondoljuk, hogy valamire öröklötten hajlamosak vagyunk, akkor még nagyobb a jelentősége annak, hogy mi mit tudunk tenni a betegség megelőzésére. Emellett az is előfordul, hogy nemcsak az öröklött gének, hanem a családi minták – életmód, étkezés - átvétele is hozzájárul a családi halmozódáshoz. Gondoljunk csak bele abba, hogy sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy tinédzser rágyújt a cigarettára, ha a szülei dohányoznak. Az elhízott felnőttek mellett növekvő gyermekek is valószínűleg nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak.
###Gondold át, mire vágysz!
A családban gyakori a tüdőbetegség, ezért azt gondolod, ez nálad is biztosan előfordul majd? Először is fontos tisztázni: ha tudod, hogy hajlamod van bizonyos dolgokra, és nem szeretnéd, hogy ezek valós betegséggé alakuljanak, akkor minél előbb érdemes tenni ellene. A tüdőbetegségre való hajlam esetén például az első lépés lehet az, ha megszabadulsz a cigarettától, és átgondolod, mi az, amit még megtehetsz azért, hogy elmondhasd: te minden létező eszközt felhasználsz azért, hogy ez a betegség biztosan ne érintsen téged.
A szakértő szerint nagyon fontos, hogy ne keressünk mindig önigazolást, hiszen mi vagyunk a felelősek a tetteinkért. "Az emberi gondolkodás egyik jellemzője, hogy szeretünk a dolgoknak valamilyen okot tulajdonítani, a kellemetlen helyzetekben pedig hajlamosak vagyunk rá, hogy rajtunk kívül álló dolgokat okoljunk, önigazolást keressünk. Sokat jelent, ha felelősek vagyunk a döntéseinkért, és képesek vagyunk tudatosan alakítani az életmódunkat. A betegségtől való félelem is tud gát lenni, azzal is, hogy túlzottan aggódunk azon, amit nem tudunk befolyásolni, de akadályozhatja azt is, hogy ráálljunk a mérlegre, elmenjünk egy vizsgálatra, vagy változtatásba kezdjünk.
###Figyelj a testedre!
Nagyon sok túlsúlyos védekezik azzal, hogy a családjában is gyakoriak a kövér emberek, így az elhízás abszolút genetikus – szinte már családilag kötelező. Ez azonban nem lehet indok arra, ha valaki el sem kezdi figyelni az étrendjét, és folytatja azt a mozgásszegény életmódot, amit a rokonai is követtek. Ugyan vannak bizonyos betegségek, amik valóban okozhatnak elhízást, általában azonban nem ez a probléma gyökere.
"Olyan esetekben, amikor a családban olyan megbetegedés fordult elő, amiben az öröklött hajlam jelentősége ismert (ilyenek például az emlőrák vagy a vastagbélrák egyes típusai, bizonyos szívbetegségek) nagyon fontos, hogy vegyünk részt az ajánlott szűréseken, és rendszeresen menjünk el egészségi állapotfelmérésre háziorvosunkhoz. Arra jól meghatározott protokollok vannak, hogy milyen életkorban milyen vizsgálatok ajánlottak ilyenkor, ebben is kérjük orvosunk segítségét" – hangsúlyozza dr. Cserháti Zoltán.
Forrás: www.life.hu

NNK feher logo

Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©

szechenyi 2020 also