Florence Nightingale, Kossuth Zsuzsanna, Virginia Henderson. Sokan nem tudják, hogy nekik és más elődök áldozatos munkájának és kutatásainak is köszönhető, hogy ma az ápolás ilyen magas színvonalon segíti hozzá a betegeket a gyógyuláshoz.

Az ápolás története végigkíséri az emberiség történetét. Míg a betegekről sokáig leginkább a saját lakóhelyen gondoskodott a családjuk, évezredek alatt professzionális hivatássá vált az ápolók tevékenysége. Így napjainkban már az otthonápolásban is használhatjuk azt a tudást, amely az elmúlt évszázadokban felhalmozódott.

Florence Nightingale – a modern ápolás megalapítója

Lámpás hölgyként is emlegetik az angol nemesi családból származó Florence Nightingale-t, akit a modern ápolástudomány megalapítójának tekintünk, mivel rendszert, szervezettséget vitt a kórházakba, és megteremtette a modern higiénia alapjait.

Az 1820-ban született Nightingale a kor klasszikus nevelését kapta, ahogy a módosabb családok lányainál szokás volt. Tanulmányai között szerepeltek a nyelvek, németül, franciául és olaszul is beszélt. A társadalmi konvenciók szerinti élet azonban nem vonzotta – már fiatalkorától inkább jótékonykodott, a családi birtokon élőkről gondoskodott. 16 évesen már tudta, hogy az ápolás a küldetése. Családja akarata ellenére végül be is iratkozott a Diakonissza Rend ápolást oktató iskolájába a németországi Kaiserwerthben.

Az iskola elvégzése után a londoni Middlesex Kórházban kezdett dolgozni, ahol egy éven belül vezetői pozícióba léptették elő. A feladat komoly kihívásokkal járt, mivel éppen kolerajárvány dúlt a városban. Szakmai szerepvállalása abban, hogy a korábbi rossz higiéniai viszonyokon javítson, láthatóan pozitív hatással volt a gyógyulási arányra, de ő maga is komolyan megbetegedett.

Ebben a legyengült állapotban indult el arra a küldetésre, amely az egész világon híressé tette. Az 1853-ban Anglia és Oroszország között kitört krími háborúban felállított frontkórházakban az angol sebesültek embertelen, rossz higiéniai körülmények között, a szakszerű ápolást nélkülözve próbáltak felgyógyulni a sebesülésekből. A társadalmi felháborodás hatására kapta 1854-ben Florence Nightingale a felkérést, hogy állítson össze egy képzett ápolónőkből álló csapatot, és gondoskodjanak a hadikórházakban lévő több ezer sebesültről. A 34 nő néhány napon belül útnak is indult.

Vezetőjük az intézmények állapotát látva elsőként a tisztaságról gondoskodott, az ápolási teendőkben ő maga is éjjel-nappal részt vett. Éjszakai ellenőrző körútjain magával vitt lámpásáról kapta „a lámpás hölgy” nevet. A higiéniai viszonyok javítása mellett figyelt a megfelelő élelmezésre és a megfelelő gondozásra is, olyan eredményesen, hogy irányítása alatt a halálozási arány a töredékére csökkent. A tapasztalatairól írt több száz oldalas tanulmány hatására a hadsereg sokkal nagyobb figyelmet kezdett fordítani a hadikórházak működésére.

A Viktória királynőtől kapott kitüntetés mellett komoly anyagi jutalomban is részesült, amelyet arra használt, hogy 1860-ban megalapítsa a St. Thomas Kórházat és az ahhoz csatlakozó, egyházaktól független nővérképző iskolát. De szerepe nem csak ebben volt lényeges: mivel országszerte csodálat övezte, példáját követve fiatal nők tömegei választották hivatásukként az ápolást. Ezek után már a gazdagabb családokban sem volt elítélendő, hogy valaki ennek a szakmának szentelje az életét.

Kossuth Zsuzsanna – az első magyar főápolónő

Az 1848–49-es szabadságharc elején a harcokban megsebesült és kórházba került katonákat a harcra nem alkalmas férfiak ápolták. Az 1849-ben még csak segélyezés céljából alapított Nőegyletben Kossuth Lajos felesége mellett húga, Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna is fontos szerepet játszott. A forradalmi hadsereg szervezésekor a kontinensen egyedülálló módon létrehoztak egy ápolási-gyógyítási szervezetet – az így kialakult tábori kórházak a frontvonalakat követték. Új elem volt az ellátásban, hogy önkénteseket toboroztak az ápolásra, és már nők jelentkezését is várták.

Kossuth Lajos 1849 áprilisában nevezte ki legfiatalabb húgát a tábori kórházak főápolónőjének ezekkel a szavakkal: „Erősen meg vagyok győződve, hogy általánosan elismert szelíd keblednek ösztönét követve sérült vitézeinknek a kórodákbani ápolása körül akként intézkedel, mint egy anyától, testvértől s honunk hű leányától méltán megvárhatni.”

A kinevezéssel komoly hatáskör is járt: az orvosi kérdéseken kívül minden, a kórházakat érintő ügyben eljárhatott az új főápolónő. A munka szervezése során az élelmezés, ellátás és tisztaság hiányosságait kutatta, és igyekezett rajtuk javítani, valamint felhívást tett közzé minden magyar nőhöz, hogy önkéntes munkával segítsék a katonák gyógyítását.

Kossuth Zsuzsanna sok szempontból úttörő munkát végzett: korábban ekkora feladatot nemigen bíztak nőkre, ő pedig nagy határozottsággal vezette a rá bízott kórházakat a visszavonulás idején is. Végül a szabadságharc bukása után fogságba, börtönbe került, és nem térhetett vissza a hazájába. New Yorkban halt meg 1854-ben.

2014 óta Kossuth Zsuzsanna születésének napja, február 19. a Magyar Ápolók Napja.

Virginia Henderson – a Henderson-elv megalkotója

Az amerikai ápolónőnek úttörő szerepe volt a modern ápolás alapelveinek megalkotásában. Az 1897–1996 között élt Virginia Henderson az ápolás ma is legelterjedtebb definícióját fogalmazta meg. Az 1921-ben nővéri végzettséget szerzett Henderson néhány év ápolói munka után már leendő gondozókat oktatott, majd tanári diplomát is szerzett. A következő másfél évtizedben egyszerre tanított és dolgozott New York-i kórházakban. Szakmai elveit is ez idő alatt dolgozta ki.

Az ápolás az ő definíciója szerint a beteg vagy egészséges ember hozzásegítése ahhoz, hogy az egészségének megtartásához vagy gyógyulásához, esetleg békés halálához szükséges tevékenységeket segítség nélkül végezhesse, ha erre erejéből, akaratából és tudásából telik – vagyis az ápolás lényege, hogy a betegek újra képesek legyenek saját magukról gondoskodni.

Elmélete szerint a beteg egyedi személyiség, aki alapvetően a saját erejéből szeretne boldogulni. A cél eléréséhez 14 szükségletet sorol fel, amelyek önálló végzése a cél – ezek a légzéstől és a táplálkozástól a tanulásig terjednek.

Elméletét többször átdolgozott könyvében is megírta. Ez a kötet ma már közel 30 nyelven elérhető, és jelenleg is szinte az egész világ ápolóképzőiben szerepel elméleti tananyagként.

Dorothea Orem – az önellátás támogatója

Dorothea Orem a XX. század másik fontos amerikai ápolási szakértője, ápolója volt. Elmélete szerint az önellátás képességének visszanyerése az ápolás lényege, mivel annak hiánya akár halált is okozhat. Éppen ezért a rokkant emberek ellátásában is csak annyi része van az ápolónak, amit a beteg önmaga nem tud ellátni.

Az egyetemi diplomás ápolónő számos fontos posztot töltött be, és elméleti munkái is világszerte ismertté tették a nevét.

Forrás: https://egeszsegvonal.gov.hu/

NNK feher logo

Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©

szechenyi 2020 also