Táplálkozás

  • Évtizedekig tartó romló tendencia után javulni kezdtek a táplálkozási szokások az Egyesült Államokban, megállt a túlsúlyosak részarányának növekedése mind a felnőttek, mind az iskoláskorúak körében, sőt, a ráta a legkisebb gyerekek között még csökkent is - írta vasárnapi számában a The New York Times.
  • Kánikulában gyakoribbak az élelmiszer eredetű megbetegedések, ennek elkerülése érdekében nyáron különösen oda kell figyelni az ételek előkészítésére, kezelésére, tárolására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
  • Riasztást adott ki a WHO és az Interpol egy tiltott fogyasztószer miatt. A szerről részletes tájékoztató található az ÁNTSZ honlapján.
  • Az édességek finomak és csábítóak. A desszertek nagy részére viszont jellemző a túlzott szénhidrát-, energia- és zsírtartalom is. Összeszedtünk néhány tippet és ötletet, amivel csökkentheti a hozzáadott cukor bevitelét!
  • Ahogy a baba elkezd az anyatej mellett másféle ételeket is fogyasztani, a szülőknek új kihívásokkal kell szembenézniük: innentől alkalmazkodniuk kell a kicsi táplálkozási igényeihez is. Na de pontosan hogyan - ennek néztünk most utána.
  • Nem mindig könnyű eldönteni, mikor és hogyan kezdjünk el az anyatejen kívül más táplálékokat is adni babánknak. Utánanéztünk, hogy mit ajánl a WHO és az UNICEF a témában.
  • Sok szülő töri a fejét, hogy mit csomagoljon uzsonnára, ami könnyű, egészséges, szállítható, nem kell vele hosszan pepecselni és még meg is eszi a gyerek. Cikkünk nekik segíthet.
  • Gondolta volna, hogy a húsvéti csokinyuszi nem is mindig olyan ártalmatlan? Ha ugyanis a jó szívvel megvásárolt édességünk transzzsírt tartalmaz, az rögtön hadjáratot indít a szervezet ellen. A transzzsírok fogyasztása hosszabb távon szívinfarktust, érelmeszesedést, daganatot vagy akár meddőséget is okozhat.      
  • Ezt a kérdést a szakembereknek is rendszeresen felteszik, hiszen a mai napig nem egységes és folyton változik a szindróma definíciója, vagyis hogy pontosan mely kritériumok megléte kell a szindróma diagnosztizálásához. Mi most Halmy Eszterrel, a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnökével beszélgettünk a témában.
  • Az Omega 3 és az Omega 6 zsírsavak is a szív jóbarátai: csökkentik a szívinfarktus veszélyét, a vér koleszterinszintjét, de segítenek a vérrögképződés, a szívritmuszavar és a gyulladások megelőzésében is.
  • Az alma jótékony hatásáról indított cikksorozatunk harmadik részében vegyük számba, miért fontos az egyes életkorokban az alma.
  • Szívbarát étrend mellett akár 15 százalékkal is csökkentik a koleszterinszintet a növényi szterolok és sztanolok. A különböző növényekben megtalálható anyagokból ugyanakkor naponta maximum csak 3g fogyasztását javasolja a Tudományos Élelmiszer Bizottság.  
  • A vegyészek nagy csodákra képesek. Ennek bizonyítéka a 60-as években megálmodott, majd megalkotott aceszulfám-K édesítőszer, amely a kálium és egy szerves sav kombinációja, és mintegy 130-200-szor édesebb a cukornál. Az élelmiszerek címkéjén E 950-es számmal ellátott anyagot az Európai Unió illetékes szakbizottsága teljesen biztonságosnak ítélte.
  • Terhességi cukorbetegség bármelyik kismamánál kialakulhat, de nagyobb kockázattal fordul elő a 25 évesnél idősebbek, a túlsúlyos nők és azok között, akiknek a családi kórtörténetükben szerepel a diabétesz.
  • Az elmúlt 10 évben körülbelül 200 ezer tanulmány készült a halfogyasztás jótékony hatásairól, nem véletlenül. Mi most Halmy Eszterrel a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnökével gyűjtöttük össze azokat az okokat, amelyek miatt érdemes és kifejezetten javasolt ezeket a kopoltyús jószágokat fogyasztanunk.
  • Már elkezdődött a kora tavasztól késő őszig tartó gombaszezon, érdemes ezt kihasználni és ilyenkor többet enni a jótékony hatású erdei gombafajtákból. Lássuk miért is!
  • A kakukkfű igazi aduász. Ízesíti az ételeket, nagyon kellemes az illata és jót tesz az egészségnek is. Enyhíti a megfázás és köhögés tüneteit is, de gyomor- és bélproblémák kezelésére is hatásos.
  • A zsiradékok bár nagy mennyiségben hizlalnak, de megfelelő mértékben segítik a vitaminok felszívódását és energiát adnak a mindennapokhoz. Nem mindegy azonban, hogy milyen formában visszük be szervezetünkbe. 
  • A köznyelvben nyírfacukorként emlegetik, pedig a címkéken E967 számmal jelölt xilitet manapság már leginkább kukoricából nyerik. A fogyókúrázóknak, cukorbetegeknek is ajánlható cukorpótló nemhogy nem bántja, hanem egyenesen jó is a fogaknak, így gyakran találkozhatunk vele rágógumikban is.
  • Bár a halak majdhogynem a szupertáplálékok csoportjába tartoznak, valahogy mégsem becsüljük meg őket igazán. Legalábbis itthon. Utánajártunk mennyi halat fogyaszt a világ, és mennyit mi, magyarok.

Linkek

nnk emblema logo

 

Kövess bennünket!

nnk emblema logo

Elérhetőségeink:

(+36 1) 476 1100
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.